Történt az régen, midőn még alig csepredett a gyermek, hogy kortársai már mind kúsztak másztak, ő azonban tappodtat sem mozdult előre. Jó ő neki jobbra-balra, meg hátra, minek is haladjon pont előre. Az evolúció azonban könyörtelen mester, nem lehet csak úgy lacafacázni, nem kúszni, nem mászni, egy szép nyári napon útjára indított hát a kis ellenállót. Lett is nagy jövés-menés, szeparációs szorongás, ágyról leborulás, cd pakolás... Fogta is a fejét a gazdaasszony, meg az ura, hát mi lesz itt később?
Telt-múlt az idő, midőn egy szép napon a kis csimota úgy döntött, épp itt az ideje, hogy a gravitációval komolyabb kapcsolatba kerüljön. Gondolt egyet és épp földön ülő anyjába kapaszkodva a Homo erectusok útjára lépett. Innentől (nem) volt megállás, ágy széle, kisasztal, semmi és senki nem volt már biztonságban többé.
Így nekibátorodva, úgy döntött újabb magaslatokra tör, nekiindult hát felfelé, ment, ment, éjt nappallá téve, napot éjjellé téve egyre magasabbra. Először csak a combig jutott, majd a hason támasztotta meg apró lábait, végül a kéz következett. Hamarosan fel is jutott a csúcsra mit sem törődve a gazdaasszony liluló fejével, aki levegő után kapkodott a gyermek pocakja mögött.
Így esett, hogy a gazdaasszony elővette régóta rejtegetett kincsét és gyermekét beléhelyezte, hadd gyakoroljon az kedvére és mindenki megelégedésére....
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése
Mondd a magadét...