Orrcsepp

Náthás, getthás, orrfolyós időszak közepén az Olvadás c. verset hallgatni megzenésítve gyerekkel...

Eredmény: Bea szerint a vers így szól:

Egy csepp

Két csepp

Orrcsepp

Meg tíz

Olvad a jégcsap

Csepereg a víz

Ezt bebuktam

Ülök a gépnél, miközben próbálom azt a (bocsánat) szájbacseszett SZTK-t elérni, hogy időpontot kérjek csipőszűrésre Taminak (tegyük hozzá: múlt hét kedd óta próbálom elérni őket eredménytelenül). Szóval ülök a gépnél és közben telefonálok. Megérkezik Bea:

- Anya, mit csinálsz?

- Telefonálok.

Elmegy, visszajön:

- Anya, nem telefonálsz, számópézel.

Upsz, ez nem jött be, szemmel vagyok tartva. :-D

Megállapítás

Totál bepörögve rohangál fel-alá idősebb gyerekem a nappaliban, majd megbotlik a papucsában, elesik és a kezében szorongatott párnáját a frissen rendelt pizza kellős közepébe ejti.

Meglepődik, kicsit gondolkodik, majd megjegyzi:

- Párnás lett.

Végülis igaz... :-D

Nem sírunk!

Imádom, ahogy Bea rendezi Tamit, visszanyomja szájába a cumit, odaviszi a játékait (aztán persze el is veszi rögtön :-D), dumál hozzá. Azért résen kell lenni, mert egy két simogatás néha picit túl "kedvesre" sikeredik. :-)

Tegnap Bea mesét nézett és Tami elkezdett sírni. Én épp a konyhában csináltam valamit, nem tudtam azonnal ugrani. Aztán hallom, hogy Bea így szól Tamihoz:

- Tami! Nem sírunk! Megy a mese, nézd!

Erdő szélén házikó

Az új szitu

Na szóval az új szitu az, hogy kétgyerekes anya lettem. Jó persze ezt már sokan csinálták végig, de azért nekem elég új ez a szitu. Eleinte a bőgésen kívül nem sok érzelem megnyilvánulásra voltam képes, de ezt tudjuk be a hormonoknak is. Bea bevágta a durcit és ez akkut "csak azért se csinálom, amit mondasz" állapotba ment át, mondhatom az idegbaj kerülgetett néha. Mára már normalizálódott a helyzet és mindenki megtalálta a helyét.

A legviccesebb helyzet az első 2 napban az volt, amikor megjött a védőnő, amitől Bea elkezdett sírni és Tami is felébredt, ő meg az éhségtől sírt, karomban egy ordító 5 napossal, bal lábamon egy ordító, csimpaszkodó 2 évessel, aki nagy ijedtségében akkorát rántott a nadrágomon, hogy belesajdult a friss császármetszésem, amitől én kétrét görnyedve szentségeltem, szép idillien festhettünk, boldog 4 tagú családként (Viktor épp bevásárolt, szóval nem tudott a segítségemre sietni).

Na, de ezen is túl vagyunk, kedd este kiszedték a varrataimat, ami bazira fájt, pedig Beánál meg sem éreztem, szóval hazafelé már igazi western hősként, széttárt lábakkal vánszorogtam és bevallom őszintén, kínomban már röhögő görcsöt kaptam, mert nem bírtam beszállni a kocsiba, amitől persze még jobban fájt mindenem. De valahogy ettől a ponttól kezdve tényleg jobban érzem magam lelkileg.

Tami pótlást kap, mert nem szopik elég intenzíven és folyamatosan fogyott, de ezen nem idegelem magam, örülök, hogy van megoldás. Beánál anno senki nem ajánlotta fel, pedig simán elbírtuk volna akkor is, helyette én lettem idegbajos, hogy miért nem megy. Ezúttal nem jutok el idáig.

Szóval valahogy így fest most az új szitu. Alakulunk, csiszolódunk, de tegnap rájöttem, hogy alapvetően bazira jó, hogy már ketten vannak nekem. :-)

Tamara

Végül nem ő lett az újév első babája, bár éjfél után egy perccel kaptam tőle egy akkorát, hogy felvisítottam, szóval szívat a csaj rendesen. :-D

Délután mekis kajára vágytam, de délben már bezártak ezek a világ lustái! Lehet, hogy ez volt a baj, mert Beánál is mekis kaját ettem a szülés napján, most meg nem jutottam hozzá, így inkább Tamara is sztrájkolni kezdett, hogy ha ő nem kap, akkor inkább nem is jön szilveszterkor. :-) Na jó, azt hiszem sok lesz mára az összeesküvés elméletből!

Ha van kedvetek, lehet fogadásokat kötni az érkezés időpontjára! A nyertes nem kap semmit. :-D

Mi az?

- Bea, mit csinál a bácsi?

- Tévézik.

- Öööööö....

Kenguru

Tegnap este lefekvés előtt, szokás szerint Bea még olvasott magának kicsit. Aztán amikor bementem hozzá, hogy most már alvás van, készségesen feküdt el a párnáján, szemei majd' lecsukódtak, betakargattam, jó éjszakát kívántam neki és úgy gondoltam, hamarosan elalszik. Épp megsimogattam a haját, amikor hirtelen huncut kifejezés ült az arcára, nagyra nyitotta a szemeit és kicsit elnyújtott, viccelődős hangon közölte: "Kenguruuuuu!" Én akkorát röhögtem, és persze ő is! Honnan szorult ennyi gógyi és huncutság ebbe a gyerekbe? :-D Meg ezt a kengurut is honnan szedte? :-D

Sarokba szorítva

Lakik a házunkban egy néni. Kapcsolatunk nagyjából 2 éve kezdődött, amikor házasságkötésünk napján jóApám elfelejtette, hogy előző nap megbeszéltük, hogy hamarabb bejön és mi át tudunk öltözni a hivatalhoz közel eső lakásában. Mivel ő nem érkezett meg, az idő pedig sürgetett, így kénytelenek voltunk az udvaron, a kocsiban szépülni. De nem bántuk, eme váratlan esemény megteremtette az egész napi jókedvünket és messzire űzte szorongásunkat. Fent említett néni pedig kiélvezve a váratlan mozit, és a lakása előtti ajtóból asszisztálta végig az eseményt. Valahol itt kezdődhetett a gyanúja irányunkban: "Ezekkel tuti nem stimmel valami."

Azóta Apu ki, mi pedig beköltöztünk ebbe a lakásba, így a ház és egyben az ő életének is részévé váltunk. Irányunkba nem túl barátságos, ellenben Beát imádja.

Ma összefutottam vele a kapualjban, ahol is eltorlaszolva a bejáratot, helyzetbe hozva magát, támadásba lendült:

- Hogy van?

- Jól, köszönöm.

- És Bea?

- Ő is jól van.

- De nem látom mostanában.

- Pedig jól van. (Valójában eltettem láb alól. Minek nekem a régi, ha lesz új.)

- De mostanában nincs kint az udvaron sose! (Eddig se nagyon volt, meg aztán mínuszok röpködnek kint, de hagyjuk.)

- Akkor is jól van.

Némi töprengés és fürkésző tekintet után:

- Bölcsiben van?

A pattogó, vádló kérdésektől lassan kezdtem úgy érezni magam, mint aki valami nagyon rosszat tett, így kissé elhaló hangon válaszoltam:

- Igen, heti 2x.

Azt már nem tudtam meg, ez hogyan érintette nénit, mert szerencsére megcsörrent a mobilom és én elnézést kérve, dolgomra siettem. Gyanús lehetek neki nagyon, hisz az udvaron öltözök, Jehova tanúkat fogadok a lakásomban (nyugi, nem a lakásban és kb. 2 percig beszélek velük, amíg átadják a legújabb újságukat és megosztanak velem egy igét, nincs szívem elküldeni őket, na), meg egyszer sétából hazaérve, gyerek által felbaszott idegállapotban és vele veszekedve, kissé kapkodva tettem le Beát az ajtónál és ő elesett, amire sírni kezdett és ezt néni pont látta. Hát milyen anya lehetek én? Minden estre jó tudni, hogy valaki szemmel tartja a gyerekem és engem. :-D

Hapci

Történt az régen, még az első trimeszterben, hogy a banki intézkedésnek durva hányás lett a vége. Vártam én készségesen az ügyintézőre, a 23-dik aláírásra, fénymásolásra, de közben csak fehéredtem, csak guggolgattam, majd' elájultam. Aztán dolgom végeztével, kitépvén a papírokat a hölgy kezéből, kirontottam a fotocellás ajtókon és a bank előtti parkban kiadtam mindent ugyanazon az úton, ahol bevittem. Ez kisebb fajta sokk volt nagyobbik lányomnak, aki a dolog láttán elsírta magát és még sokáig nézett rám aggodalmas és egyben gyanakvó arccal.

Történt az a minap, amikor ismét a bank felé vitt az utunk, hogy Bea a parkhoz érve heves magyarázásba kezdett, valahogy így: "Anya hapci fű!". Nem értettem a dolgot, újra rákérdeztem, de csak nem tágított: "Anya hapci fű!"-hajtogatta, majd az ominózus területre tévedt a szemem és minden beugrott. Bea számár ugyanis minden, ami a szánkon jön ki az hapci, lett lényen az köhögés, büfi, vagy éppen... hányás.

Bírd ki röhögés nélkül!

Bea egyik este felébredt olyan 9 tájban és nem akaródzott visszaaludni neki. Mivel dolgunk volt a szobájában, ő feljogosítva érezte magát az ágya elhagyására és a ruhaszárító aktív zörgetésére.

10 óra felé mi is lefeküdtünk, ám Bea még mindig ki-kimászott és zörgette a ruhaszárítót, így kézen fogva kivezettem a nappaliba és megmutattam neki, hogy lekapcsoltuk a lámpát, anya és apa alszik. Ő nyugtázta a dolgot, visszakísértem és úgy tűnt lefekszik aludni. Visszamásztam az ágyba, majd kb. 2 perc múlva tipp-tapp-tipp-tapp, hallottuk a kis lábak csattanását a padlón. Kevésen múlt, hogy ne röhögjek fel már ekkor, de a szülői következetesség jegyében -miszerint alszunk- mégse tehettem. Bea bejött a nappaliba, állt egy darabig, majd tipp-tapp-tipp-tapp, visszacsoszogott és úgy hallottam bemászott az ágyába.

Kicsit később a Viktornak dolga akadt a fürdőben, én közben nyikorgásokra lettem figyelmes. Na, szép, megint kimászott és most a gardrób ajtót nyekteti -gondoltam. Viktor visszafelé benézett hozzá, majd röhögve hívott, hogy ezt nekem is látnom kell. Az alábbi kép fogadott:

Mezítláb a parkban

Az egész úgy kezdődött, hogy anyura rászakadt két kölök. Jó, az igaz, hogy a két unokája, de az igencsak aktív fajtából. Szóval para-anyun segítendő, kölök programokat próbáltam gyártani jó előre: strand, állatkert, miegymás. Aztán persze szaridő volt egész héten, szóval maradt a játszóterezés, de vasárnap azért még szerencsésen eljutottunk a mezítlábas parkba.

Bár mindössze 30 km-re van Tabajd, a két kölök az út felénél elkezdte a "Mikorérünkmároda?" kezdetű és egyben végű, pompás, szülő-idegelő gyerekdalt. Én cserébe kilátásba helyeztem, hogy kikötöm őket a kocsi mögé, aztán fussanak kedvükre, de ez sem hatotta meg őket. Mindeközben Bea kiválóan szórakozott a két nagyobb előadásán, legalább ő nem osztotta még egy további részre agyam figyelem központját.

Végül megérkeztünk és hála az égnek Tomi és Virág visítva rohangáltak mezítláb fel-alá egyik anyagtól a másikig, miközben anyu és én Beát terelgettük, kissé lassabb tempóban. Szó mi szó, büszke voltam városban szocializálódott gyerekemre, mert szemmel láthatóan élvezte a mezítlábazást, pedig amikor még csak mászni tudott és leraktam a játszótéri hinta mellé a gumilapra, Ő saroktól sarokig közlekedett csak. A fű túl gyanús volt neki, nem sokat olyat látott még, inkább biztosra ment.

Az apró kaviccsal beszórt lépcsőfokokból álló kapaszkodón azért cipelnem kellett a popsiját (meg a magamét, meg Tamaráét a hasamban, még jó, hogy akkor ő még csak nagyjából 300 g-ot nyomott). Aztán felértünk a domb tetejére, ahol a "Belvárosi utcakő" elnevezésű képződménybe botlottunk. Bea ezt meglátva visítva rohant oda, "Anya! Anya!" boldog felkiáltásokkal kísérve. Mégiscsak a belvárosban nőtt fel a gyerek, jóvan. A víznek nem örült ennyire, amin keresztülgázoltunk korábban, pedig nagy aqua-fun.

Levezetésképp még nagyjából 1 órát rohangáltak a gyerekek a park végén található játszótéren. Volt összeveszés, különjátszás, miegymás, aztán hazafelé már teljes egyetértésben nyomtak be 1 nagy zacskó ropit. A "Mikorérünkmárhaza" kezdetű és végű másik nagysikerű gyerekdal természetesen nem maradhatott el, de én ekkor már túl fáradt voltam ahhoz, hogy fenyegessem őket.

Harold

Harold tulajdonképpen már családtagnak számított, hisz hónapok óta velünk élt. Így aztán nehéz szívvel engedtük útjára tegnap az ablakban, de azért még "Sok finom legyet és egy helyes póklányt!" kívántunk neki elmenőben. Viktor azért még hozzátette: "Vagy pókfiút!", hátha Harold mégsem fiú.

Harold néhány hónapja költözött be hitvesi galéria-ágyunktól nagyjából 1 méterre, a bal felső sarokba. Akkor még kicsi volt és vékony, alig lehetett észrevenni, de a kiváló adottságokkal rendelkező, ablak közeli lakás, a nagyjából fél nm-es, kiterjedt hálórendszer és az ügyes vadásztechnika megtette a hatását, így Harold szép lassan testes, hosszúlábú férfivá (vagy nővé) nőtte ki magát.

Esténként rá-rá vetettünk egy pillantást és izgatottan szurkoltunk neki, amikor egy áldozat vészesen megközelítette a hálóját. Harold ügyes volt, ha az aznapi vacsi közel járt, de csak nem akart berepülni, addig kergette, amíg csak belegabolyodott, majd mindössze 2 lábával kapaszkodva, a maradék 6-ot ügyesen használva csomagolta be, majd fogyasztotta el a szerencsétlenül járt állatot.

Ám tegnap történt valami Harolddal. Az ágyunktól mindössze 30 centire találtuk, újonnan szőtt hálójában. Megszerettem ugyan Haroldot, de azért arra nem vágytam, hogy az éjszaka közepén keresztül caplasson az arcomon. Ad absurdum, bár ő a lányom, ezt még azért Beától is zokon venném. Így aztán megpróbáltuk visszatessékelni őt a sarokba. De csak nem ment. Aztán kiderült, hogy a lejjebb költözésnek valamiféle félresikerült lépés lehetett az oka (hiába, 8 lábbal azért nehéz...), mert visszaútja során a gázcsöveken sehogysem bírta átverekdeni magát, így mindig alattuk ragadt. Szegény küzdött nagyon, mi meg felválta szurkoltunk, segítettünk, de semmi sem segített. Harold gondolom már totál frászban volt a zaklatástól, így végül megkegyelmeztünk neki és egy doboz segítségével útjára bocsátottuk őt a szabadban. És ezáltal véget ért a több hónapos Gerald Durrell élő show is.

Családi hülyeség

Délután, apu telek, ház... A telefonomat keresem, de sehol se találom, majd kb. 5 perc kutakodás után az asztali készülékhez sietek és felhívom magam. Kicsöng. Megint. De én nem hallom a telefont a lakásban. Csöng, semmi. Egyszer csak egy férfihang szól bele.

- Öööö.. elnézést, téves. - mondom én, majd megnyugszom, hogy rossz számot tárcsáztam, azért nem hallottam a telefon. De aztán:

- Nem, nem téves, ez Fülöp Sára mobiltelefonja.

He? Mi van? Egy pillanatra a szívbaj kerülget. Hátemmegkicsoda?!?! És hogy a susnyásba kerül hozzá a telefonom?!?

- Én az édesapja vagyok, Fülöp Gyula. - hallottam a saját apámat.

Jaa..... Hogy te és hogy akkor nálad és különben is hogy kerül hozzád a telefonom?!?

Azt hiszem ez volt az a pont, amikor mind a kettőnknek leesett, hogy kivel is beszélünk. Bár 28 éve ismerjük egymást, úgy látszik ez nem volt elég, így jó néhány mp-ig beszélgettünk udvariasan egymással, mire végre normális apa-lánya kommunikációra váltottunk. Persze a környezetem ekkor már szakadt a röhögéstől! :-D

Megj: A telefonom hasonlít az övére, így aztán simán zsebre vágta, amikor szomszédolni ment. Hát így.

Csak lazán

Ha az ember biztos akar lenni benne, hogy lesz ülőhelye a meccsen, az a legjobb, ha visz magával széket:

És ahhoz, hogy a gólokat minél közelebbről megcsodálhassuk, legjobb, ha a 16-oson belül helyezkedünk el, enyhe szögben a kapura:

Izé....

Mostanában gyakran zajlik le nálunk az alábbi párbeszéd:

- Anya! Anya!

- Mondjad kicsim!

- Apa.

És ezzel Bea részéről a dolog lezártnak tekintendő. A többit pedig rábízza Colombo-agyam tekervényeire, hadd gondolkodjak rajta kedvemre.

Képek az esőben

Koszorúslány

Ahogy már korábban említettem, koszorúslány lesz a lányom. Megvarrtam hát a nekivalót. Még 3 ilyet kell produkálnom júniusig. Kiváncsi vagyok a 4-diket is ugyanúgy fogom-e élvezni, mint ezt az elsőt. :-D

És íme a modell:

Anyja lánya

Állítólag nem hasonlít rám. Hát gyorsan rácáfolok, hülyeség tekintetében tiszta anyja! :-)