Hapci

Történt az régen, még az első trimeszterben, hogy a banki intézkedésnek durva hányás lett a vége. Vártam én készségesen az ügyintézőre, a 23-dik aláírásra, fénymásolásra, de közben csak fehéredtem, csak guggolgattam, majd' elájultam. Aztán dolgom végeztével, kitépvén a papírokat a hölgy kezéből, kirontottam a fotocellás ajtókon és a bank előtti parkban kiadtam mindent ugyanazon az úton, ahol bevittem. Ez kisebb fajta sokk volt nagyobbik lányomnak, aki a dolog láttán elsírta magát és még sokáig nézett rám aggodalmas és egyben gyanakvó arccal.

Történt az a minap, amikor ismét a bank felé vitt az utunk, hogy Bea a parkhoz érve heves magyarázásba kezdett, valahogy így: "Anya hapci fű!". Nem értettem a dolgot, újra rákérdeztem, de csak nem tágított: "Anya hapci fű!"-hajtogatta, majd az ominózus területre tévedt a szemem és minden beugrott. Bea számár ugyanis minden, ami a szánkon jön ki az hapci, lett lényen az köhögés, büfi, vagy éppen... hányás.