2010. december 30., csütörtök

Bea-szöszök

Néhány szösszenet az utóbbi egy hétből a saját és az utó-Bea-kor emlékezetére:

- amikor 2-3 amúgy is fárasztó és egy, általa különösen idegörlőre kerekített és a Viktor is sokáig dolgozott nap végén elsírtam magam, ő aktuális hisztijét abbahagyva, egy darabig csak bámult rám, majd a kezét a lábamra tette és imitált nevetgélésbe kezdett (gondolom felvidítás céljából, mondanom sem kell majd' meg zabáltam)

- néhány napja itatás közben kivette a kezemből a poharat, azóta egyedül iszik (jó, nem mindig csöpögésmentesen, de azért ha szomjas, akkor egész jól sikerül, viszont ha nem annyira, akkor képes poénból és lendületből a nyakába önteni az egészet, aztán hangos kacagásba kezd)

- tegnap etetés közben kivette a kezemből a kanalat és a joghurt másik felét már egyedül fogyasztotta el (persze utána nem nagyon volt olyan rész, ami ne lett volna joghurtos, de hát hadd élje ki magát a gyerek)

- mindig is a számok bűvöletében élt, így egy-egy hiszti jó eséllyel megszűntethető hangos és ujjmozgással kísért számolással, egyik este pelenkázás közben is kiverte a huppot, így bevetettem a titkos fegyvert, néma csönd, majd kéz felemelése, ujj mozgatása és hangos egy-kettő számolással vágott vissza (háromig már nem jutott el, de az öt már kiválóan megy)

- az üveges szekrény takarítása közben, egyszercsak ott termett mellettem a kanapén, jah, bizony... megtanult fel- és lemászni róla, valamint halált megvető bátorsággal át- és visszmászni a mellette álló fotelbe/ből (emlékeztető: elpakolni minden tiltott tárgyat a szekrény elérhető részéről)

- nah, mi van még... Ja, a banán.... egy képeskönyvet nézegetve a banán képe jelent meg előttünk, ő rámutatott, majd kérdezte, azt hogy hívják (nem, nem így, hanem valami hö?, vagy ilyesmi szóval, ami nála ezt jelenti), elárultam, hogy az bizony egy banán. Ezután 1-2 perces monológ következett, melyben gyakran feltűnt a banán szó. Fogalmam sincs miről beszélt, de nagyon meggyőző volt, majd mint, aki jól végezte dolgát, a hűtő felé mutatott és kért egy banánt (nem, nem így, hanem csak odamutatott és én meg ismerem már annyira, hogy tudtam, mit akar)

Öööö, azt hiszem ennyi. Elhatároztam, hogy mostantól leírok minden ilyen dolgot, mert mikor 5-6 év múlva ilyen sztorikat akar hallani magáról, már uccse fogok emlékezni rá.

2010. december 29., szerda

Karácsonyi summa summarum


Vége a rohangálásnak, napi 2 rokonlátogatásnak, irgalmatlan mennyiségű étel elfogyasztásának, minden visszaállt a normál kerékvágásba. Igaz, a gyerek napok óta alig eszik és jól megválogtja, hogy mit enged be a száján, de ez érthető a gigászi mennyiségű és gyakorlatilag folyamatos karácsonyi menüzés után.

24-én délelőtt, immáron hagyományszerűen következett be Viktornál a "nem akarok a wc 2 méteres sugarától eltávolodni" műsorszáma (értsd: hasmenés és Ne szójjá be, nem a főztömtől van!). Így a karácsonyi vacsit én a konyhapultnál támaszkodva, Bea az etetőszékében ülve, Viktor pedig az ágyon fekve fogyasztotta el, mert nem bírt felállni. Hát ez van, se szép ruha, se gyertyagyújtás, se meghitt ajándékozás, de nem is mi lennénk, ha nem ilyen lenne és én így szeretem magunkat, ahogy vagyunk! :-)

Az ajándéközön is elmaradt, mert idén egy galériaággyal leptük meg magunkat és a Beát is, mert így több lett a tér játszani és mint kiderült, marha jól lehet a galáriaágy lába körül sikítozva mászni, meg elbújni, aztán vigyorogva a frászt hozni ránk.

Szóval summa summarum megvolt, jóvolt, elmúlt. Jöhet a szilveszteri buli, amin ugyan egyre többen leszünk, de a lakás valahogy csak nem akar nagyobb lenni... :-)

2010. december 21., kedd

Dac

Hö-hö. Ja, mert majd pont mi ússzuk meg. Persze...

Elkezdődött.

Már akkor gyanakodnom kellett volna, amikor 13 hónaposan egyértelműen felismerte magát a tükörben, hogy ez a gyerek gógyis. Nagyon gógyis. Így nem sokat váratott magára a dackorszak sem.

A babakocsival kezdődött. Ívbe feszülés, ordítás, meggyőzhetetlen bébielme. "Tanulj meg járni kicsi lányom, aztán nem kell a babakocsi!"- gondolom ilynekor magamban, majd veszek két nagy levegőt és beletuszakolom az ordító gyereket a kocsiba. Ez még itthon hagyja ám, na de az orvosi rendelőben se rest heves tiltakozással viseltetni eme szörnyű börtön iránt. Még szerencse, hogy a rosszaló, pár hónapos csemetéjüket karukon ringató anya-tekinteteken már csak röhögök: "Lesz még nektek is részetek benne!"

Tanulság, vagy csattanó nincs. Túléls van és NEM, NEM, NEM! Mindkét fél részéről.

2010. december 14., kedd

ZUMBAAAA!

Ja, semmi, csak tök jó. :-D Pszichoszomatikus feltöltődés latin táncba bugyolált aerobik órán. Hát ennyi.