Mi az?

- Bea, mit csinál a bácsi?

- Tévézik.

- Öööööö....

Kenguru

Tegnap este lefekvés előtt, szokás szerint Bea még olvasott magának kicsit. Aztán amikor bementem hozzá, hogy most már alvás van, készségesen feküdt el a párnáján, szemei majd' lecsukódtak, betakargattam, jó éjszakát kívántam neki és úgy gondoltam, hamarosan elalszik. Épp megsimogattam a haját, amikor hirtelen huncut kifejezés ült az arcára, nagyra nyitotta a szemeit és kicsit elnyújtott, viccelődős hangon közölte: "Kenguruuuuu!" Én akkorát röhögtem, és persze ő is! Honnan szorult ennyi gógyi és huncutság ebbe a gyerekbe? :-D Meg ezt a kengurut is honnan szedte? :-D

Sarokba szorítva

Lakik a házunkban egy néni. Kapcsolatunk nagyjából 2 éve kezdődött, amikor házasságkötésünk napján jóApám elfelejtette, hogy előző nap megbeszéltük, hogy hamarabb bejön és mi át tudunk öltözni a hivatalhoz közel eső lakásában. Mivel ő nem érkezett meg, az idő pedig sürgetett, így kénytelenek voltunk az udvaron, a kocsiban szépülni. De nem bántuk, eme váratlan esemény megteremtette az egész napi jókedvünket és messzire űzte szorongásunkat. Fent említett néni pedig kiélvezve a váratlan mozit, és a lakása előtti ajtóból asszisztálta végig az eseményt. Valahol itt kezdődhetett a gyanúja irányunkban: "Ezekkel tuti nem stimmel valami."

Azóta Apu ki, mi pedig beköltöztünk ebbe a lakásba, így a ház és egyben az ő életének is részévé váltunk. Irányunkba nem túl barátságos, ellenben Beát imádja.

Ma összefutottam vele a kapualjban, ahol is eltorlaszolva a bejáratot, helyzetbe hozva magát, támadásba lendült:

- Hogy van?

- Jól, köszönöm.

- És Bea?

- Ő is jól van.

- De nem látom mostanában.

- Pedig jól van. (Valójában eltettem láb alól. Minek nekem a régi, ha lesz új.)

- De mostanában nincs kint az udvaron sose! (Eddig se nagyon volt, meg aztán mínuszok röpködnek kint, de hagyjuk.)

- Akkor is jól van.

Némi töprengés és fürkésző tekintet után:

- Bölcsiben van?

A pattogó, vádló kérdésektől lassan kezdtem úgy érezni magam, mint aki valami nagyon rosszat tett, így kissé elhaló hangon válaszoltam:

- Igen, heti 2x.

Azt már nem tudtam meg, ez hogyan érintette nénit, mert szerencsére megcsörrent a mobilom és én elnézést kérve, dolgomra siettem. Gyanús lehetek neki nagyon, hisz az udvaron öltözök, Jehova tanúkat fogadok a lakásomban (nyugi, nem a lakásban és kb. 2 percig beszélek velük, amíg átadják a legújabb újságukat és megosztanak velem egy igét, nincs szívem elküldeni őket, na), meg egyszer sétából hazaérve, gyerek által felbaszott idegállapotban és vele veszekedve, kissé kapkodva tettem le Beát az ajtónál és ő elesett, amire sírni kezdett és ezt néni pont látta. Hát milyen anya lehetek én? Minden estre jó tudni, hogy valaki szemmel tartja a gyerekem és engem. :-D

Boldog születésnapot!

Először is a "pom-pom" dal, mert mostanában ez a sláger. :-)

http://www.youtube.com/watch?v=hi3pbtrqy70

Aztán néhány kép:

És végül ismét gratulálok, hogy egy nemzeti ünnepet sikerült születésed napjául választanod! :-D

Fütyülünk az átlagra!

Ma védőnőnél voltunk kismami voltom miatt, de ha már így alakult, vasárnap 2 évessé érő nagyobbik lányomnál megcsinálták azt a bizonyos státusz vizsgálatot. Az eredmény cseppet sem meglepő és cseppet sem átlagos:

- 93 centijével és 24-es lábméretével a 3 éveseket is megszégyeníti

- 12,5 kg, ami a magasságához képest "kevés", de hát én is ilyen pók-alkatú voltam

- páros lábbal ugrani még nem tud, de próbálkozik :-) ellenben kívülről tud ki tudja hány mondókát és dalt, ami néhány másodperccel később kiderült, hogy csak későbbi "követelmény"

- továbbra se bírja a doktornénit, aki kedvesen benézett lármázó gyerekemre a szomszédból és hozott egy felfújható bocit is, mire ő sírva menekült hozzám (na, így ígérjem meg neki legközelebb, hogy most nem a doktornénihez megyünk... :-| )

- önszorgalomból megtanult felismerni kb. 12 betűt és elszámolni 10-ig, bár valószínűleg még nem igazán tiszta neki, hogy ezt miért teszik az emberek :-)

Egyébként beszél, beszél és beszél. Igazi nő! Nem lehet unatkozni mellette. És miután írtam már neki dalt a párnájáról, a kék színről, a cumiról, a bukósisakjáról, a papucsáról és még kis tudja miről, a világ legtermészetesebb dolgának veszi, hogy ha ő annyit mond: "Anya neke dezoxiribonukleinsav!", akkor én néhány mp-ben belül komplett nótát kanyarítok neki rímekkel, egyedi dallammal és vicces részekkel egyetemben a szóban forgó dologról. És azt is természetesenek veszi, hogy az apja, nagyanyja és nagyapja az általam írt dalokat ugyanúgy kívülről fújja, mint én, ezzel kínos perceket okozva nekik.

Egyébként heti 2x bölcsibe jár, amit szintén nagyon élvez és valljuk be őszintén nekem is jól jön az a pár nyugis, önmegvalósító nap. Úgyis csak januárig élvezhetem. :-)

Hapci

Történt az régen, még az első trimeszterben, hogy a banki intézkedésnek durva hányás lett a vége. Vártam én készségesen az ügyintézőre, a 23-dik aláírásra, fénymásolásra, de közben csak fehéredtem, csak guggolgattam, majd' elájultam. Aztán dolgom végeztével, kitépvén a papírokat a hölgy kezéből, kirontottam a fotocellás ajtókon és a bank előtti parkban kiadtam mindent ugyanazon az úton, ahol bevittem. Ez kisebb fajta sokk volt nagyobbik lányomnak, aki a dolog láttán elsírta magát és még sokáig nézett rám aggodalmas és egyben gyanakvó arccal.

Történt az a minap, amikor ismét a bank felé vitt az utunk, hogy Bea a parkhoz érve heves magyarázásba kezdett, valahogy így: "Anya hapci fű!". Nem értettem a dolgot, újra rákérdeztem, de csak nem tágított: "Anya hapci fű!"-hajtogatta, majd az ominózus területre tévedt a szemem és minden beugrott. Bea számár ugyanis minden, ami a szánkon jön ki az hapci, lett lényen az köhögés, büfi, vagy éppen... hányás.

Bírd ki röhögés nélkül!

Bea egyik este felébredt olyan 9 tájban és nem akaródzott visszaaludni neki. Mivel dolgunk volt a szobájában, ő feljogosítva érezte magát az ágya elhagyására és a ruhaszárító aktív zörgetésére.

10 óra felé mi is lefeküdtünk, ám Bea még mindig ki-kimászott és zörgette a ruhaszárítót, így kézen fogva kivezettem a nappaliba és megmutattam neki, hogy lekapcsoltuk a lámpát, anya és apa alszik. Ő nyugtázta a dolgot, visszakísértem és úgy tűnt lefekszik aludni. Visszamásztam az ágyba, majd kb. 2 perc múlva tipp-tapp-tipp-tapp, hallottuk a kis lábak csattanását a padlón. Kevésen múlt, hogy ne röhögjek fel már ekkor, de a szülői következetesség jegyében -miszerint alszunk- mégse tehettem. Bea bejött a nappaliba, állt egy darabig, majd tipp-tapp-tipp-tapp, visszacsoszogott és úgy hallottam bemászott az ágyába.

Kicsit később a Viktornak dolga akadt a fürdőben, én közben nyikorgásokra lettem figyelmes. Na, szép, megint kimászott és most a gardrób ajtót nyekteti -gondoltam. Viktor visszafelé benézett hozzá, majd röhögve hívott, hogy ezt nekem is látnom kell. Az alábbi kép fogadott:

Kékababa

4D voltunk. Bizony! Beával se vártuk meg az "előrírt" 26-dik hetet, majd megyünk most is még egyszer a 30-dik hét felé.

Természetesen Beát is vittük, bíztam benne, hogy így majd lesz némi fogalma arról, hogy ki is az a Tamara. Nagy, csodálkozó szemeket meresztett, ahogy a doki a kütyüt mozgatta a hasamon, aztán teljes extázisba esett, amikor kékre váltotta a képet. "Kékababa!" - kiáltott fel és attól kezdve nem lehetett lelőni, állandóan ezt követelte.

A dologhoz fűzött reményeim mindenesetre valóra válni látszanak. Most már simogatni szokta a pocim és a Kékababa szót ismételgeti. Kapott is Tamarától egy figyelmeztető rúgást. Én nem bánom, majd ezt a konfliktust elrendezik egymás között, Tamarának mindenestre új beceneve lett.

Mezítláb a parkban

Az egész úgy kezdődött, hogy anyura rászakadt két kölök. Jó, az igaz, hogy a két unokája, de az igencsak aktív fajtából. Szóval para-anyun segítendő, kölök programokat próbáltam gyártani jó előre: strand, állatkert, miegymás. Aztán persze szaridő volt egész héten, szóval maradt a játszóterezés, de vasárnap azért még szerencsésen eljutottunk a mezítlábas parkba.

Bár mindössze 30 km-re van Tabajd, a két kölök az út felénél elkezdte a "Mikorérünkmároda?" kezdetű és egyben végű, pompás, szülő-idegelő gyerekdalt. Én cserébe kilátásba helyeztem, hogy kikötöm őket a kocsi mögé, aztán fussanak kedvükre, de ez sem hatotta meg őket. Mindeközben Bea kiválóan szórakozott a két nagyobb előadásán, legalább ő nem osztotta még egy további részre agyam figyelem központját.

Végül megérkeztünk és hála az égnek Tomi és Virág visítva rohangáltak mezítláb fel-alá egyik anyagtól a másikig, miközben anyu és én Beát terelgettük, kissé lassabb tempóban. Szó mi szó, büszke voltam városban szocializálódott gyerekemre, mert szemmel láthatóan élvezte a mezítlábazást, pedig amikor még csak mászni tudott és leraktam a játszótéri hinta mellé a gumilapra, Ő saroktól sarokig közlekedett csak. A fű túl gyanús volt neki, nem sokat olyat látott még, inkább biztosra ment.

Az apró kaviccsal beszórt lépcsőfokokból álló kapaszkodón azért cipelnem kellett a popsiját (meg a magamét, meg Tamaráét a hasamban, még jó, hogy akkor ő még csak nagyjából 300 g-ot nyomott). Aztán felértünk a domb tetejére, ahol a "Belvárosi utcakő" elnevezésű képződménybe botlottunk. Bea ezt meglátva visítva rohant oda, "Anya! Anya!" boldog felkiáltásokkal kísérve. Mégiscsak a belvárosban nőtt fel a gyerek, jóvan. A víznek nem örült ennyire, amin keresztülgázoltunk korábban, pedig nagy aqua-fun.

Levezetésképp még nagyjából 1 órát rohangáltak a gyerekek a park végén található játszótéren. Volt összeveszés, különjátszás, miegymás, aztán hazafelé már teljes egyetértésben nyomtak be 1 nagy zacskó ropit. A "Mikorérünkmárhaza" kezdetű és végű másik nagysikerű gyerekdal természetesen nem maradhatott el, de én ekkor már túl fáradt voltam ahhoz, hogy fenyegessem őket.

Harold

Harold tulajdonképpen már családtagnak számított, hisz hónapok óta velünk élt. Így aztán nehéz szívvel engedtük útjára tegnap az ablakban, de azért még "Sok finom legyet és egy helyes póklányt!" kívántunk neki elmenőben. Viktor azért még hozzátette: "Vagy pókfiút!", hátha Harold mégsem fiú.

Harold néhány hónapja költözött be hitvesi galéria-ágyunktól nagyjából 1 méterre, a bal felső sarokba. Akkor még kicsi volt és vékony, alig lehetett észrevenni, de a kiváló adottságokkal rendelkező, ablak közeli lakás, a nagyjából fél nm-es, kiterjedt hálórendszer és az ügyes vadásztechnika megtette a hatását, így Harold szép lassan testes, hosszúlábú férfivá (vagy nővé) nőtte ki magát.

Esténként rá-rá vetettünk egy pillantást és izgatottan szurkoltunk neki, amikor egy áldozat vészesen megközelítette a hálóját. Harold ügyes volt, ha az aznapi vacsi közel járt, de csak nem akart berepülni, addig kergette, amíg csak belegabolyodott, majd mindössze 2 lábával kapaszkodva, a maradék 6-ot ügyesen használva csomagolta be, majd fogyasztotta el a szerencsétlenül járt állatot.

Ám tegnap történt valami Harolddal. Az ágyunktól mindössze 30 centire találtuk, újonnan szőtt hálójában. Megszerettem ugyan Haroldot, de azért arra nem vágytam, hogy az éjszaka közepén keresztül caplasson az arcomon. Ad absurdum, bár ő a lányom, ezt még azért Beától is zokon venném. Így aztán megpróbáltuk visszatessékelni őt a sarokba. De csak nem ment. Aztán kiderült, hogy a lejjebb költözésnek valamiféle félresikerült lépés lehetett az oka (hiába, 8 lábbal azért nehéz...), mert visszaútja során a gázcsöveken sehogysem bírta átverekdeni magát, így mindig alattuk ragadt. Szegény küzdött nagyon, mi meg felválta szurkoltunk, segítettünk, de semmi sem segített. Harold gondolom már totál frászban volt a zaklatástól, így végül megkegyelmeztünk neki és egy doboz segítségével útjára bocsátottuk őt a szabadban. És ezáltal véget ért a több hónapos Gerald Durrell élő show is.

"Apa, ahogy én látom"

Bea a minap apát rajzolt:

és a jelmagyarázat:

Családi hülyeség

Délután, apu telek, ház... A telefonomat keresem, de sehol se találom, majd kb. 5 perc kutakodás után az asztali készülékhez sietek és felhívom magam. Kicsöng. Megint. De én nem hallom a telefont a lakásban. Csöng, semmi. Egyszer csak egy férfihang szól bele.

- Öööö.. elnézést, téves. - mondom én, majd megnyugszom, hogy rossz számot tárcsáztam, azért nem hallottam a telefon. De aztán:

- Nem, nem téves, ez Fülöp Sára mobiltelefonja.

He? Mi van? Egy pillanatra a szívbaj kerülget. Hátemmegkicsoda?!?! És hogy a susnyásba kerül hozzá a telefonom?!?

- Én az édesapja vagyok, Fülöp Gyula. - hallottam a saját apámat.

Jaa..... Hogy te és hogy akkor nálad és különben is hogy kerül hozzád a telefonom?!?

Azt hiszem ez volt az a pont, amikor mind a kettőnknek leesett, hogy kivel is beszélünk. Bár 28 éve ismerjük egymást, úgy látszik ez nem volt elég, így jó néhány mp-ig beszélgettünk udvariasan egymással, mire végre normális apa-lánya kommunikációra váltottunk. Persze a környezetem ekkor már szakadt a röhögéstől! :-D

Megj: A telefonom hasonlít az övére, így aztán simán zsebre vágta, amikor szomszédolni ment. Hát így.

Csak lazán

Ha az ember biztos akar lenni benne, hogy lesz ülőhelye a meccsen, az a legjobb, ha visz magával széket:

És ahhoz, hogy a gólokat minél közelebbről megcsodálhassuk, legjobb, ha a 16-oson belül helyezkedünk el, enyhe szögben a kapura:

Tudja ő....

Félrenyelte a vizet, köhögött, így kicsit megütögettem a hátát.

Aztán megint félrenyelt, köhögött, hátranyúlt és megütögette a saját hátát (vagyis inkább a vesetájékát...).

Izé....

Mostanában gyakran zajlik le nálunk az alábbi párbeszéd:

- Anya! Anya!

- Mondjad kicsim!

- Apa.

És ezzel Bea részéről a dolog lezártnak tekintendő. A többit pedig rábízza Colombo-agyam tekervényeire, hadd gondolkodjak rajta kedvemre.

Lucától nyúltam le, aki Csillától nyúlta le....

... és tényleg naggyon jó!!!! Még a Luca szövegét is ellopom, mert uncsi begépelni. Csak nem azért, mert ENFP vagyok? :-D

Itt egy link. Ezzel egy teszthez juttok.
http://mbti.tarhely.biz/tesztek/teszt_72

A megválaszolás értelem szerű, a végén meg kell nyomni a kiértékelés gombot.

Ekkor a típusod mező négy rublikájában egy betűkombináció jelenik meg, alatta százalékos arányok.
Ezt a betűkombinációt jegyezd fel.
A legalján egy másik link vezet az elemzésekhez.
Itt keresd ki a saját betűkombinációdat, katt és megjelenik egy részletes elemzés Rólad.

NEM

A lányom kommuikációja hihetetlen ütemben fejlődik (vissza):

- Bea, kérsz inni?

- Nem. (és már nyúl is a pohárért)

- Bea, játszunk a Duplo-val?

- Nem. (és... igen, már megy is a dobozért)

Édes dackorszak! Mi lenne velünk nélküled?

Én ma egész jól elszórakoztattam magam vele:

- Bea, elmenjünk bringázni?

- Nem. - és már ment is felvenni a bukósisakját

- És ha nem megyünk bringázni, akkor a cipődet sem veszed fel?

- Nem. - mondja, miközben hozza a cipőjét

- És ha nem veszed fel a cipőd, akkor az ajtón sem megyünk ki?

- Nem. -majd megy az ajtóhoz

A biciklinél:

- És ha nem mész ki az ajtón és nem megyünk bringázni, nem is ülsz bele az ülésbe?

- Nem. - majd nyújta a kezét, hogy vegyem fel és tegyem bele

Folytathatnám, de itt véget is ért a dolog, érdekes módon az "Indulhatunk?" kérdésre ezúttal igen volt a válsz. :-)

Képek az esőben

Koszorúslány

Ahogy már korábban említettem, koszorúslány lesz a lányom. Megvarrtam hát a nekivalót. Még 3 ilyet kell produkálnom júniusig. Kiváncsi vagyok a 4-diket is ugyanúgy fogom-e élvezni, mint ezt az elsőt. :-D

És íme a modell:

Anyja lánya

Állítólag nem hasonlít rám. Hát gyorsan rácáfolok, hülyeség tekintetében tiszta anyja! :-)

Az a jó...

Az a jó a gyerekekben, hogy készséggel és különösebb fenntartás nélkül fogadják a szülői hülyeségeket. Pl. amikor anya a játszó gyereket öltöztetve, hátulról rakja fel a sapkát és:

Maradjunk annyiban, hogy Beát nem különösebben érdekelte, elfogadta a tényt, hogy ez így van rendjén és percekig játszott még a legnagyobb nyugalomban. Csak én kaptam röhögő görcsöt, amikor megfordult és persze jó anya módjára azonnal rohantam a fényképezőgépért, megörökítendő a gyermeki jószándék-feltételezés eme mintaszobrát.

Szőke?

...és akkor odaléptem a fekete Ford mellé és megnyomtam a kulcson a nyitó gombot. Semmi.

Újra megnyomtam. Semmi. Majd újra, még mindig semmi. És ekkor...

...Ford-nak Ford, feketének fekete, csak épp nem Focus, hanem Fiesta. "Apró" méretbeli eltérés csupán. A mi autónk pedig pár méterrel odébb készségesen nyílt és csukódott kezem mozdulatára.

Hogy mindig ez a kor...

Rendszeresen sétálunk Beával. Ez még nem újdonság.

Rendszeresen találkozunk kisebb-nagyobb gyerekekkel. Ebben sincs semmi rendkívüli.

És amikor egy kisgyerek felkelti Bea érdeklődését én kb. így szólok: "Nahát milyen klassz bringája van a kislánynak/kisfiúnak!" Meg ilyenek.

Amire a következő reakciókat kapom: "Én már nagylány / nagyfiú vagyok."

Amin viszont én is meglepődtem, az egy kb. 3 éves kislány megnyilvánulása volt:

"Én kisbaba vagyok!"

Paff... Végülis igaza van, nőként nem árt időben elkezdeni letagadni a valódi korunkat.

"Beszéljél már!"

Én szeretek barchobázni. De tényleg.

Aztán rájöttem, hogy napi 10 órában már nem olyan szórakoztató.

Bea ébren töltött idejének kommunikációja ugyanis mostanában a nyekergésben merül ki. Az meg bármit jelenthet.

A kevencem, amikor fél óra hiszti, játékdobálás és altatási kísérlet után megvilágosodok és rákérdezek "Éhes/szomjas vagy?" Amire heves fejbólogatás és a "hamma-hamma/iszi-iszi" szavak ismételgetése a válasz. Utána persze újra beáll a béke és nyoma sincs a korábbi hepajnak. Csak azt nem értem, miért nem lehet ezt közölni? Csak úgy, minden felhajtás nélkül.

Korábban olvastam a neten egy anyuka félig szégyenlős, félig humoros írását, miszerint ő bizony volt, hogy rákiabált a gyerekére: "Beszéljél már!" Kezdem érteni, miért...

Bea boogie

Azt figyeljétek, ahogy a pillanatnyi egyensúly-vesztésből már rugózva indul meg felfelé. :-D

http://www.youtube.com/watch?v=pJj1zJ8xHYk

...hogy nem tőlem, az biztos...

Sétálni mentünk, ahogy minden nap. Eddig semmi rendkívüli.

Megálltunk minden autónál és elolvastuk a rendszámot. Oké.

Megálltunk minden pinceablaknál. Ez is stimt.

Találtunk a rács mögött egy kék műanyag kupakot. Megszereztük. Pipa.

Továbbmentünk a következő autóhoz, na de.... egyik kezével a kezemet fogta, azt meg nem engedi el csak úgy a nyílt színen, másikkal a kupakot szorongatta és szinte láttam a fogaskerekeket csikorogni az agyában, ahogy próbálta megoldani, a "de melyik kezemmel mutassam most a betüket/számokat a táblán" problémát.

Aztán megszületett a megoldás: vissza a pinceablakhoz, kupak lerak, de nem ám akárhogy, addig ügyeskedett, amíg pontosan oda rakta vissza, a rács mögé, ahonna elvette, aztán irány a rendszámtábla.

Szóval kitől örökölte ez a gyerek a rendszeretetét? Mert.... *

* lásd cím!

Pont-pont-vesszőcske után szabadon

Mert Beának tetszik és mert nem akarom elfelejteni. :-)

Itt a macska, van két füle,

Pofikája, jó nagy szeme,

Orra, szája, pocakja,

Mellkasán a szőrcica.

Van két lába, tapicskája,

Itt meg van a farkincája.

Mozgásfejlődés

Vajon a szakemberek ismerik a mozgásfejlődés azon állomását, amikor a gyerek térden állva jár?

Nálunk ugyanis ez dívik mostanában.

Bár már 5-10 percig is képes állva ropni a kedvenc számára és 2-3 métereket is megtesz kapaszkodás nélkül, amikor a gyorsaságról van szó még mindig marad a négykézlábasdi, vagy a fent említett új mozgásforma.

Nem. Egyáltalán nem vagyok meglepve, hogy ez sem úgy megy, ahogy másoknál.

Kötődés

Bea igazán érdeklődő és vidám csaj! Ezzel aztán jól meg is téveszti a környezetét, mert hát nem mindenkinek jár ám ez a vidámság: szörnyen mufurc tud lenni idegenekkel szemben. Akik persze ezen jól besértődnek. De Ő ilyen, amióta megszületett. Már pár hetesen se szabadott csak úgy felvenni bárkinek, mielőtt az illető elnyerte volna Bea hozzájárulását, egy kb. 20 perces udvarlás után. Vagy nem, mert hát az is előfordult nemegyszer.

Az, hogy ez személyiségjegy és nem a túlzott kötődés eredménye, mi sem bizonyítja jobban, mint tegnapi sétánk. Amikor már sehogy se tudtam meggyőzni, hogy 10 perc bőven elég 2 kavics megvizsgálására, a másoknál jól bevált módszerhez folyamodtam: elindultam és 3 méter után visszafordulva, elköszöntem tőle. Ő vidáman felnézett, kicsit meglepődött, majd boldogan integetni kezdett és már fordult is vissza a kavicsokhoz.

Bár van egy olyan sejtésem, hogy ha egy idegen megjelent volna a közelében, ezerrel menekült volna hozzám. :-)

A nap mondása

"Na, meditálok egyet gyorsan."

Az első(k)

Bár néhány napja azt hittem, messze van ez még, most rá kellett jönnöm, hogy ezt se kerülhetjük el. Mellesleg nem is állt szándékunkban.

Na meg aztán kiderült, hogy koszorús lány lesz júniusban és nincs mese, addigra stabilan kell tudni járni. :-D Mellesleg a zenekar is állati jó lesz állítólag, úh az sem árt, ha már ropni is tudja stabilan.

Szóval az elsők:

http://www.youtube.com/watch?v=aaVUMsq1qDI

http://www.youtube.com/watch?v=98M94XT_tYg

Luca: melyik?

1.

2.

3.

Vagy egy 4-dik?

Valaki mondja meg!

Mondja meg nekem valaki, hogy a testvérem férjének a testvére az nekem ki a csodám?

Az apropó csupán annyi, hogy ma jól le akartuk "???"-ni egymást a Marival, aztán mégse.

Kössz!

Ui: Aki nem tudná, a Mari a Luca vőlegényének a testvére.

Ui2: Aki nem tudná, a Luca a nővérem.

Irracionalitás felsőfokon

Bevallom, az utóbbi néhány hétben elég mély lelki válságot éltem át. De úgy a javából. Senki és semmi nem volt jó, nem találtam a helyem, dühöngtem, csapkodtam (nyugi, nem bánottam senkit, eltekintve néhány ajtószárnytól és a sütifalótól, de azért még ők is egyben vannak). Szóval elég ijesztő votlam saját magam számára is.

Ebben a meglehetősen labilis lelkiállapotban mentem el a szokásos heti Zumba órámra, ezúttal nem a szokásos helyre, hanem egy fittnes terembe. Na ott aztán van tükör dögivel mindenhol, nem mondom, nem hiányzott az akkori önmagamnak. A szemben lévő tükörben egy béna botsáska voltam, a mellettem lévőben pedig egy jólfejlett maceszgombóc. Megtörten tértem haza.

Aztán a férjem a kezembe nyomta Paul Hauck Föl a fejjel! c. könyvét és én rájöttem milyen rohadtul neurotikusan viselkedtem az elmúlt hetekben. Na nem mintha ezt nem tudam volna addig is, de így elolvasva és persze lehetséges megoldásokat a kezembe kapva, már más volt a leányzó fekvése. (Aki szeretne humorosan, lényegretörően, halál egyszerűen és mégis véresen komolyan megismerkedni a lélek apró cseprő ügyeivel, olvassa el a fent említett manus könyveit. - a szerk.)

Azóta már átrágtam magam a Fő a nyugalom! c., a düh és frusztráció kezelését megtanító könyvén is és már olvasom a következőt. Ne várjátok tőle, hogy leordítja a fejeteket, mint Csernus doktor, akit bár tisztelek és aláírom, hogy sok embernél már csak ez működik, mégsem értek vele feltétlenül egyet a módszerét illetően. Mert személy szerint, ha én tudom hogy hülye vagyok és változtatni is szeretnék, attól még nem leszek jobban és jutok egyről a kettőre, ha ő is ordítva lehülyéz. Sőt!

Ma, immáron stabilabb lelkiállapotban ismét ellátogattam a fent említett fitness terembe Zumbázni és megint láttam magam a tükörben és megint botsáska voltam, meg macesz gombóc, DE: most már képes voltam legyőzni azon irracionális elképzelésemet, hogy az ember egyszerre lehet botsáska és maceszgombóc. Hát nem röhejes, hogy milyen módszerekkel próbálják elhitetni, hogy te nem vagy tökéletes és ezért mindenképpen ide kell még járnod, amíg világ a világ? :-D Ha legközelebb ilyen helyre látogattok el, ez is jusson eszetekbe!

Hajjaj... (?) :-)

Ha már 15 hónaposan ennyire tudja mit akar...

Tegnap du. 5-kor egy kiadós kergetőzés után a fürdőszoba felé vette az irányt. Hívott magával engem is, majd beérve a villanykapcsolóra mutatott. Miután fény gyúlt a helyiségben, a fürdőkádhoz ment és jelezte, hogy akkor ő bizony most megfürödne. Elcsodálkoztam, korán volt még, de hát legyen. A pacsa után kaja, majd lefektettem aludni. Egy nyikk nélkül alaudt el 2 percen belül. Ő tudta mit akart, elfáradt, hát korábban végett vetett a napnak.

Ez van. Határozott kiscsaj lett a lányomból. Már előre látom, hogy az óvodát és az ált. iskolát sem én fogom kijelölni, majd Ő választ és már ekkor közölni fogja azt is, hogy melyik egyetem melyik szakán kíván majd tovább tanulni. És amint tudatára ébred az öltözködés mibenlétének, már egy bugyit se vehetek majd meg nélküle. :-D

Professzor Doktor D. Beáta

Egy félresikerült vizikísérlet után:

Nem féltem a lányomat 2.

Nem féltem a lányomat, tudja mit akar.

Csak kb. 10 mp-re fordítottam el a fejem a szennyesruhákat elmélyülten ki-be pakoló lányomról, amikor loccsanásokra lettem figyelmes. Amikor visszafordultam, már a wc csészében mosta lelkesen az egyik blúzomat. Nem értette miért nem bírom abbahagyni percekig a röhögést. Mindenesetre...

...nem féltem alányomat, éhen nem hal és már mosni is tud.

Nem féltem a lányomat...

Nem féltem a lányomat, tudja mit akar.

Nem gondoltam, hogy már éhes. Ő igen. Megkereste a képeskönyvét, odahozta, majd rámutatott a banánra. Addig várt, amíg ki nem mondom a kérdéses kaja nevét, hogy biztos legyen benne, tudom, mit akar. Majd a konyhához mászott és a hűtőre mutatott.

Kapott banánt. Meg is ette, így aztán...

...nem féltem a lányomat, tudja mit akar. És meg is szerzi magának.

A nőiség jegyében

"Egyszer minden nő életében eljön az a pillanat, amikor frizurát kell váltania.... Nos, nálam sincs ez másként, hisz nő vagyok. Legalábbis a szüleim szerint. Én pedig hajlamos vagyok elhinni nekik a dolgot. Így hát... --->

Nos, hogy tetszik? ;-)"