2011. augusztus 24., szerda

Mezítláb a parkban

Az egész úgy kezdődött, hogy anyura rászakadt két kölök. Jó, az igaz, hogy a két unokája, de az igencsak aktív fajtából. Szóval para-anyun segítendő, kölök programokat próbáltam gyártani jó előre: strand, állatkert, miegymás. Aztán persze szaridő volt egész héten, szóval maradt a játszóterezés, de vasárnap azért még szerencsésen eljutottunk a mezítlábas parkba.

Bár mindössze 30 km-re van Tabajd, a két kölök az út felénél elkezdte a "Mikorérünkmároda?" kezdetű és egyben végű, pompás, szülő-idegelő gyerekdalt. Én cserébe kilátásba helyeztem, hogy kikötöm őket a kocsi mögé, aztán fussanak kedvükre, de ez sem hatotta meg őket. Mindeközben Bea kiválóan szórakozott a két nagyobb előadásán, legalább ő nem osztotta még egy további részre agyam figyelem központját.

Végül megérkeztünk és hála az égnek Tomi és Virág visítva rohangáltak mezítláb fel-alá egyik anyagtól a másikig, miközben anyu és én Beát terelgettük, kissé lassabb tempóban. Szó mi szó, büszke voltam városban szocializálódott gyerekemre, mert szemmel láthatóan élvezte a mezítlábazást, pedig amikor még csak mászni tudott és leraktam a játszótéri hinta mellé a gumilapra, Ő saroktól sarokig közlekedett csak. A fű túl gyanús volt neki, nem sokat olyat látott még, inkább biztosra ment.

Az apró kaviccsal beszórt lépcsőfokokból álló kapaszkodón azért cipelnem kellett a popsiját (meg a magamét, meg Tamaráét a hasamban, még jó, hogy akkor ő még csak nagyjából 300 g-ot nyomott). Aztán felértünk a domb tetejére, ahol a "Belvárosi utcakő" elnevezésű képződménybe botlottunk. Bea ezt meglátva visítva rohant oda, "Anya! Anya!" boldog felkiáltásokkal kísérve. Mégiscsak a belvárosban nőtt fel a gyerek, jóvan. A víznek nem örült ennyire, amin keresztülgázoltunk korábban, pedig nagy aqua-fun.

Levezetésképp még nagyjából 1 órát rohangáltak a gyerekek a park végén található játszótéren. Volt összeveszés, különjátszás, miegymás, aztán hazafelé már teljes egyetértésben nyomtak be 1 nagy zacskó ropit. A "Mikorérünkmárhaza" kezdetű és végű másik nagysikerű gyerekdal természetesen nem maradhatott el, de én ekkor már túl fáradt voltam ahhoz, hogy fenyegessem őket.












2011. augusztus 14., vasárnap

Harold

Harold tulajdonképpen már családtagnak számított, hisz hónapok óta velünk élt. Így aztán nehéz szívvel engedtük útjára tegnap az ablakban, de azért még "Sok finom legyet és egy helyes póklányt!" kívántunk neki elmenőben. Viktor azért még hozzátette: "Vagy pókfiút!", hátha Harold mégsem fiú.

Harold néhány hónapja költözött be hitvesi galéria-ágyunktól nagyjából 1 méterre, a bal felső sarokba. Akkor még kicsi volt és vékony, alig lehetett észrevenni, de a kiváló adottságokkal rendelkező, ablak közeli lakás, a nagyjából fél nm-es, kiterjedt hálórendszer és az ügyes vadásztechnika megtette a hatását, így Harold szép lassan testes, hosszúlábú férfivá (vagy nővé) nőtte ki magát.

Esténként rá-rá vetettünk egy pillantást és izgatottan szurkoltunk neki, amikor egy áldozat vészesen megközelítette a hálóját. Harold ügyes volt, ha az aznapi vacsi közel járt, de csak nem akart berepülni, addig kergette, amíg csak belegabolyodott, majd mindössze 2 lábával kapaszkodva, a maradék 6-ot ügyesen használva csomagolta be, majd fogyasztotta el a szerencsétlenül járt állatot.

Ám tegnap történt valami Harolddal. Az ágyunktól mindössze 30 centire találtuk, újonnan szőtt hálójában. Megszerettem ugyan Haroldot, de azért arra nem vágytam, hogy az éjszaka közepén keresztül caplasson az arcomon. Ad absurdum, bár ő a lányom, ezt még azért Beától is zokon venném. Így aztán megpróbáltuk visszatessékelni őt a sarokba. De csak nem ment. Aztán kiderült, hogy a lejjebb költözésnek valamiféle félresikerült lépés lehetett az oka (hiába, 8 lábbal azért nehéz...), mert visszaútja során a gázcsöveken sehogysem bírta átverekdeni magát, így mindig alattuk ragadt. Szegény küzdött nagyon, mi meg felválta szurkoltunk, segítettünk, de semmi sem segített. Harold gondolom már totál frászban volt a zaklatástól, így végül megkegyelmeztünk neki és egy doboz segítségével útjára bocsátottuk őt a szabadban. És ezáltal véget ért a több hónapos Gerald Durrell élő show is.

2011. augusztus 7., vasárnap

"Apa, ahogy én látom"

Bea a minap apát rajzolt:

és a jelmagyarázat: