2010. március 29., hétfő

Taram-taram...

Bár már reggel 8 óra van, én mégis a legmélyebb kómából ébredek Bea gügyörészésére. Éppen a fejvédőjén lévő állatokkal vitatja meg a világ nagy kérdéseit. Nyögök egyet, lendületet veszek és a másik oldalamra fordulok. A vita-show tovább folytatódik, én vissza -vissza alszok, majd gyanús csend üti meg a fülemet... Összedem magam, kikászálódok az ágyból és a lehető leghalkabban beosonok a gyerekszobába. Bea szokás szerint hason fekszik, a szeme nyitva van és hatalmasat sóhajt. Majd a fejét a másik irányba fordítja, újabb sóhaj. Fej vissza, sóhaj. Ezután a felnőttekhez hasonlóan, unott arccal, lassú mozdulatokkal gyűrögetni kezdi a párnáját. Nem bírom tovább, hangosan felröhögök: a lányom unatkozik! A hangomra izgalomba jön, felkapja a fejét, emeli a melkasát, jár keze lába! Végre megmenekült!

2010. március 25., csütörtök

Puzelozás


Van nekem valamim.

Valami, ami csak az enyém több, mint 20 éve.

Néha őrültnek néznek egy-egy 5 vagy 9 ezres példány miatt. Nem értik, hogy mivel ez csak az enyém, az én büszkeségem is minden egyes darab.

Anyu szoktatott rá, kiskoromban együtt űztük ezt az idegtépő sportot és én beleragadtam.

Manapság féltve őrzöm az épp aktuálisat és jajj annak, aki csak a közelébe mer menni! Belepiszkálni, helyrerakni, tanácsokat adni pedig a lehető legnagyobb vétség, amit halandó elkövethet.
Éppen ezért saját magamat is megleptem, hogy a férjem egyik meggondolatlan mondata után, miszerint "Ezt még én is szivesen kiraknám!", megrendeltem egy 1000 db-os Keith Haring képet, hogy majd mi rakjuk, majd együtt és majd nosztalgiázunk közben (Az első randi helyszíne egy Keith Haring kiállítás volt. - a szerk.).

Amikor terhes lettem, nem tudtam órákat térdelni egy-egy darabot szorongatva kezemben, majd Bea születése akadályozta meg, hogy hódolhassak ennek a szenvedélyemnek, de a minap nekiálltunk. Több ezer darabbal a hátam mögött rutinosan állítottam, eeeeez bizony könnyű lesz. Letisztult vonalak, 5 szín az egész képen, oszt jól van. Akkor még nem számoltam a gyártó fifikás alakú darabkáival és az egymáshoz képest viccesen elcsúsztatott sorokkal. Így hát válogattunk, nekiestünk, elakadtunk. 3 óra vért izzadás után kb. 40 darab került a helyére, hát hol van ez még az 1000-től?

Mindenestre furi volt... rég csináltam ilyet valakivel együtt. Kicsit féltékeny voltam, ha egy-egy rég keresett darabot ő talált meg helyettem, mert megszoktam, hogy magányos farkasként, ez eddig csak nekem sikerült. Aztán belerázódtam. Így aztán mostanában egyik este az én kedvemért pázlizunk, másik este az ő kedvéért háborús sorozatot nézünk. Jól van ez így... aztán ha egyszer Bea is csatlakozni akar a közös családi pázlizáshoz, akkor majd végképp feladom az elveimet és rakjuk együtt. Ahogy régen Anyuval.
.
.
Ui: Pázli, igen. Tudod milyen nehéz 5 évesen kimondani, hogy "pazl"?!? Jah, már közelebb vagyok a 30-hoz, mint a 20-hoz, de kit érdekel? Nekem így tetszik és kész.

2010. március 21., vasárnap

Brrr....

Hülye szülő viccből cuppogtatós puszikat küld, meg fütyörészik. Gyerek nevet, élvezi, szülő még hülyébb, még jobban cuppog, még többet fütyörészik. Ámde egy szép napon arra ébred, hogy a gyerek utánozza. Nem is akárhogyan! Berreg. Nem mondom, 30 év múlva, ha sport riporter akar lenni és még megvan a Hungaroring, tökre jól fog jönni ez a mutatvány. Na de most?!? Most nem beszél (izé gügyög), csak berreg, nyálat fröcsköl és röhög. A legjobb, amikor ezt az egészet gabonakása evés közben teszi. Ez van... a hasra fordulás is utálkozós volt, most meg úgy alszik. Hja kérem, változnak az idők, csak ki kell várni. Mellesleg megzabálom, amikor ezt csinálja. :-)
video

2010. március 18., csütörtök

Reklám

Hé haver! Ne dőlj be akárminek!
Felejtsd el az aktuális divatirányzatot!
Lépj ki, fedezz fel, csinálj forradalmat!
A hüvelykujjad helyett használd a középső és a mutatóujjad!

Középső és mutatóujj - az új(j) szopás!

2010. március 11., csütörtök

?!?

Öööö... most akkor tényleg nem szóltak nekik, hogy ez az akció arról szól, hogy minél kevesebb zacskót használjanak az emberek?!? Tiltakozásom ellenére, már megint rám akartak sózni egyet mondván: Ingyé' van! Mindig tudtam, hogy nehéz környezetvédőnek lenni...

Lucának :-D

Kutya ugat, macska nyávog, sápadt holdfény, bújj elő,
sápadt holdfény sugarában felébred a temető.
Temetőnek jobb sarkába 2 halálfej kuglizik,
lábszárcsonttal a kezében, koponyából vért iszik.
A halálnak unokája epekővel csúzlizik,
eltalál egy öreg hapsit, aki nyomban kinyúlik.
A halálnak felesége gennyes vérben mosogat,
gennygaluska lessz ebédre hozzá véres húscafat.
Balatonnak kék vizében rohadt hulla hempereg,
kék a nyelve zöld a nyála, jó éjszakát, gyerekek!

2010. március 9., kedd

Kata!

Vidd a susnyásba a hülye osztrák, speedy gonzales pókódat, aki pár perc alatt beszőtte a babakocsi ablakát, miközben a gyerekem benne feküdt! :-D Köszöntem!!!

Gyanúsított lettem

Nem, ez bizony nem elírás. Én, az egy gyerekes, felelősségteljes anyuka, gyanúsítottá váltam. Igaz, ami igaz, úgy indultam el itthonról, hogy nem voltam kisminkelve és a szemem alatt is sötét karikák villogtak. A hajamat is csak úgy spontán összekötöttem, nem volt belőve kicsit sem, és már jóval anyává válásom előtt is többre értékeltem a praktikumot az önsanyargatásnál, így hát a táskám is hanyagul, vállon átvetve lógott rajtam és nem a hónaljamhoz szorítva, ahogy manapság dívik. Szó, mi szó, nem volt épp trendi a kinézetem. Lehet, hogy emiatt... De biztos az sem segített, hogy babakocsit toltam, ami már eleve gyanús, mert tudjuk jól, hogy mindig az a leggyanúsabb, ami nem gyanús...

Az előzmények ismerete feltétlenül szükséges a végkifejlethez. Íme hát:

Ismét a Tecsibe mentem bevásárolni, ahol éppen környezetvédelmi aktivistásat játszanak, ezért beszűntették a pici-neylonzacsizást és egyelőre ingyen, nagyméretű, 100%-ig lebomló, visszaváltható zacsikat osztogatnak. Díjazom ezt a kezdeményezést, így hát legyőzve kényelmességem, még jó múltkorjában el is raktam az egyik ilyen szatyrot, mondván, legközelebb jó lesz. Most volt a legközelebb és amikor a pénztáros csajszi nyújtotta volna az újabb ingyen zacsit én visszautasítottam. Ezzel jól megzavartam szegényt, mondta is, hogy "De hát ingyen van!". "Sebaj,"- válaszoltam - "nekem már van egy, az ippen jól lesz nekem.". Őt se kellett félteni, így "Nem baj, azért én iderakom!" felkiáltással, mégse hagyta, hogy én csak úgy ne fogadjam el, ami ingyen van. (Úgy látszik, őt nem világosították fel kellőképpen az akció valódi céljáról...) Én azonban csakazértsem vettem el, bármilyen kecsegtető is volt az ajánlat és bepakoltam azt a néhány doboz tejet és pár kiflit, amit vettem a saját szatyromba. Bevásárlólistámon szerepelt azonban a lilahagyma is, melyet erősen héjahullajtó volta miatt, inkább a babakocsi aljába helyeztem el, mintsem a kiflik mellé a szatyorba. Ezzel azonban nagy hibát követtem el..!!!

Fizettem, majd a pénztárt elhagyva, még a Tecsi területén a következő akcióba kezdtem: a lilahagymát a kocsi tetejére helyeztem, beraktam a szatyrot, majd mellé a hagymát. Ezután elindultam kifelé, mint aki jól végezte dolgát. Azám, de a biztonságiőr szemfüles egy emberfajta! Már épp készültem volna meglépni, amikor ő visszatessékelt a helyes útra. Elkérte a blokkom.... Kipakoltatta a szatyrom... Végignézte a listát, majd utamra engedett. Nem értettem a dolgot, hát megkérdeztem, ugyan, miért voltam én annyira gyanús? "Ó, ez csak egy rutinellenőrzés"- jött a válasz. "Hát jó."- gondoltam, de azért mégse hagyott nyugodni a dolog, mert a mai feljelentgetős, beperlős világban, nem szokták az embert csak úgy rutinellenőrizgetni....

Aztán rájöttem... a hagyma... az a bizonyos, ki-bepakolt, szatyortalan, babakocsi alján csücsülő hagyma... Az vitt engem a gyanúsitott-lét útjára...

Tudom, csak a dolgát végezte a jóember, így azonban duplán is megalázva éreztem magam. Mert ugyan volt már jó néhány vajas-kiflis év az életemben, amikor a parizer is luxusnak számított, de lopni, sohasem loptam. Persze, ő ezt honnan is tudhatná, hisz ő csak egy hippi kinézetű, gyanús, babakocsis anyukát látott. De kérem... azért ne nézzenek már annyira ostobának, hogy ha már egyszer lopok, akkor azt nyilvánosan, a biztonsági őr közvetlen közelében még jól meg is mutogatom...!!!

2010. március 1., hétfő

Öreg néne őzikéje... izé jótanácsa

A gyerek ordít. Ez idáig rendben van, az a dolga. Na de hogy mikor ordít, az kérem szépen már egészen más tészta...

- otthon (hehe-na itt azt csinálok, amit én akarok :-D)
- a kocsiban (so-so...)
- az orvosi rendelő várójában (oké, ez még belefér, szuri, megrázkódtatás, egyebek)
- a boltban (na ez már rázósabb)
- az utcán (a végső káosz, bár vitathatatlan előnyei is vannak)
- minden rendű és rangú időben és térben, amikor ő úgy gondolja

Rendben, az ember megtanulja, hogy ha "anyázik": éhes, ha "jajjong": álmos, ha "hülyézik": akkor éhes is és álmos is egyben és ebből kifolyólag türelmetlen (jajj annak aki ilyenkor akár csak egy másodpercet is késlekedik!!!).

Ámde vannak az okosok, a nénik. Akik generációkat neveltek fel, csinálták sokkal jobban, mint bárki más és majd ők (kéretlenül is) megmondják, hogy:
- a gyereknek cici kell és attól megnyugszik (Egy cseppet se zavarjon minket az a tény, hogy Bea, ha fáradt, akkor minden kell neki, csak a cicivel bajlódás nem. Ő ilyen.)
- a gyereknek a hasa fáj (Aham... 4 és fél hónaposan és utoljára tán 2 hónappal ezelőtti hascsikarással, egésszen biztosan éppen akkor és ott kezd el neki fájni ismét.)

Az egyik legutóbbi sztorim épp a Tecsiben esett meg. Bea abban a pillanatban elkezdett ordítani, hogy beléptünk az ajtón. Sebaj, pikk-pakk megnyugszik a kocsiban, gondoltam én naivan, több hónapos tapasztalattal a hátam mögött. Hát nem. Így hamarosan meg is érkezett a "felmentősereg":
"Hát mi baja ennek az aranyos kisbabának?"
"Nem tudom, épp most próbálom kitalálni." -jön a türelmes válasz ("Ha hagynál végre 3 mp-ig a gyerekemre figyelni, hogy megfigyeljem az ordítását..." - jön a türelmetlen gondolat)
"Jajj, hát mit lehet ilyenkor csinálni?"
"Nem tudom." - jön a türelmes válasz ("Vagyis tudom, csak azért nem csinálom, mert írtóra gonosz vagyok és élvezem, hogy a gyerek szenved." - jön a türelmetlen gondolat)

Néni elódalog, de nem sokáig maradok egyedül. Épp kiveszem Beát a kocsiból, mire megjelenik mellettem egy néni:
"Ó, már épp akartam mondani, hogy vegye ki!
3-at nyelek, kedvesen elmosolyodok és elgondolkodok rajta, vajon hogyan képzelte a néni, hogy gyerekkel a karomon, babakocsit tologatva, fél kézzel bevásárolok...

Végül mégis így lett, mert Bea fáradt volt és ha akkor a sok segítő megengedi, hogy 2 percig ordítani hagyjam a gyerekem, pikk-pakk elaludt volna, így azonban maradt az akrobatákat is megszégyenítő, bevásárlásnak álcázott tornamutatvány, gyerekkel a karomon, majd az utca zajában elbújva, a "csendes" álomba-ringatás.