2011. augusztus 24., szerda

Mezítláb a parkban

Az egész úgy kezdődött, hogy anyura rászakadt két kölök. Jó, az igaz, hogy a két unokája, de az igencsak aktív fajtából. Szóval para-anyun segítendő, kölök programokat próbáltam gyártani jó előre: strand, állatkert, miegymás. Aztán persze szaridő volt egész héten, szóval maradt a játszóterezés, de vasárnap azért még szerencsésen eljutottunk a mezítlábas parkba.

Bár mindössze 30 km-re van Tabajd, a két kölök az út felénél elkezdte a "Mikorérünkmároda?" kezdetű és egyben végű, pompás, szülő-idegelő gyerekdalt. Én cserébe kilátásba helyeztem, hogy kikötöm őket a kocsi mögé, aztán fussanak kedvükre, de ez sem hatotta meg őket. Mindeközben Bea kiválóan szórakozott a két nagyobb előadásán, legalább ő nem osztotta még egy további részre agyam figyelem központját.

Végül megérkeztünk és hála az égnek Tomi és Virág visítva rohangáltak mezítláb fel-alá egyik anyagtól a másikig, miközben anyu és én Beát terelgettük, kissé lassabb tempóban. Szó mi szó, büszke voltam városban szocializálódott gyerekemre, mert szemmel láthatóan élvezte a mezítlábazást, pedig amikor még csak mászni tudott és leraktam a játszótéri hinta mellé a gumilapra, Ő saroktól sarokig közlekedett csak. A fű túl gyanús volt neki, nem sokat olyat látott még, inkább biztosra ment.

Az apró kaviccsal beszórt lépcsőfokokból álló kapaszkodón azért cipelnem kellett a popsiját (meg a magamét, meg Tamaráét a hasamban, még jó, hogy akkor ő még csak nagyjából 300 g-ot nyomott). Aztán felértünk a domb tetejére, ahol a "Belvárosi utcakő" elnevezésű képződménybe botlottunk. Bea ezt meglátva visítva rohant oda, "Anya! Anya!" boldog felkiáltásokkal kísérve. Mégiscsak a belvárosban nőtt fel a gyerek, jóvan. A víznek nem örült ennyire, amin keresztülgázoltunk korábban, pedig nagy aqua-fun.

Levezetésképp még nagyjából 1 órát rohangáltak a gyerekek a park végén található játszótéren. Volt összeveszés, különjátszás, miegymás, aztán hazafelé már teljes egyetértésben nyomtak be 1 nagy zacskó ropit. A "Mikorérünkmárhaza" kezdetű és végű másik nagysikerű gyerekdal természetesen nem maradhatott el, de én ekkor már túl fáradt voltam ahhoz, hogy fenyegessem őket.












Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mondd a magadét...