Denevéres sztori

Történt az régen, még évekkel ezelőtt, hogy az éjszaka közepén fura kaparászásra ütötte meg a fülünket. A nagy tanakodásnak villanykapcsolás lett a vége és a rémült tény-felismerés: valaki más is kiváncsi rá, hogyan is állunk lakás felújítás-ügyileg...

Én, aki még egy bogarat is alig mer kitessékelni sikítozás nélkül, segélykérően pillantottam akkori páromra. Ő erős férfi révén bátran rám nézett, majd egy laza mozdulattal a fejére húzta a takarót és onnan közölte: márpedig ő innen ki nem jön addig, amíg ez a dög a lakásban van.

Rendben van, lehet, hogy a denevér a világ legaranyosabb állatta - legalábbis a bat-ológusok szerint biztosan -, de én inkább mégsem szándékoztam vele megosztani szerény hajlékomat, így más lehetőségem nem lévén, magam indultam a rémült jószág után.

Ő időközben a folyósra ért, közben erélyesen kopogtatva kis karmait a parkettán. Kiváncsian néztem utána, ebből vajon mi lesz, majd eszembe ötlött, mintha hallottam volna, hogy a denveréket pokróccal kell megfogni. Nosza előkaptam egyet, majd a menekülő állatra dobtam. Igen ám, de én ezt a jószágot még pokrócon keresztül sem vagyok hajlandó megfogni, így patt-helyzet alakult ki.

Hívatlan vendégem valószínűleg nem számított e hirtelen jött támadásra így nyugodtan várt pár percet, majd "békésen" kimasírozott a takaró alól. Ezután a bejárati ajtónak támasztott seprűt vette célba, mint tökéletes magaslati pontot. Én érdeklődve szemléltem az eseményt, majd röhögő görcsöt kaptam a seprűnyélen fel-felkúszó, majd a felénél újra és újra visszacsúszó denevér láttán. Ám ami ezután jött, arra végképp nem számítottam....

Megunván a seprű-mászást inkább szembe helyezkedett velem "rám emelte szemét", majd őrült tempóban repdesni kezdett az 5m méteres folyosón fel-, s alá. Mondanom sem kell, sikítva menekültem vissza a szobába, védekezésül egy hirtelenjében felkapott lavort tartva magam elé.

Főhősünk időközben lehiggadt és ismét leszállt. Ekkor jött az ötlet: a lavort fogom ráborítani. Lassan, nyugodtan közeledtem felé, ő kiváncsian "nézett", majd reszkető kezekkel beborítottam szegényt. Ha azt hiszitek ennyi volt, hát nem. Mert az egyszer oké, hogy így már nem menekülhet el, na de a folyosó közepén sem hagyhatom egy lavor alatt, míg éhhalált hal. Így hát óvatosan alácsúsztattam egy karton lapot, majd az erkélyen szabadon engedtem.

Nem tudom ő mit gondolhatott az egész dologról, de nem lepődnék meg, ha még évekig járt volna az eset miatt a denevér-pszichológushoz.