2010. szeptember 9., csütörtök

Pelenka-dzsúdó

A felek készen állnak. Egy gyors mosoly barátságuk kifejezésére, majd Anya villám mozdulattal lerántja Bea nadrágját.

Bea sem rest, már fordul is át a hasára, hogy jobb pozícióba kerüljön, nem sejtve, hogy ezzel kiváló helyzetet teremt egy body kikapcsoláshoz.

Az ellenfél meglepettségét és testi fölényét kihasználva Anya gyorsan kétvállra fekteti a gyerkőcöt, majd kitépőzárazza a pelenkát.

Bea csak erre várt, már kábítja is el anyát frissen gyártott termékével. Anya hátrahőköl, de nem adja fel, a popsitörlő jól bevált módszeréhez folyamodik, majd egy laza 3 pontos dobással a szemétbe, kiiktajta a bűz forrását.

Közben Bea sem rest, ismét hasra fordul és már indul is a tükör felé, hogy régi jó cimborája személyében szövetségesre leljen. Anya fifikás módon hagyja, hogy Bea beleringassa magát képzlet fölénye világába, majd újra a tettek mezejére lép.

A pelenkát a lapra helyezi, majd Bea után nyúl és gyorsan a kezébe nyomja a popsikrém tubusát. Ezzel pár mp-es előnyre tesz szert, ami épp elég arra, hogy a pelenka egyik oldala bekapcsolásra kerüljön, majd Bea újabb hasra fordulással próbálkozik. Egy kis rábeszélés, majd kisebb fajta fizikai erő hatására azonban a pelenka másik oldala is bekapcsolódik.

A body pattentjai és a nadrág is már szinte magától kúszik fel az időközben mászni kezdő gyerekre, ebben a fordított pozícióban már szerencsére nagy rutinnal rendelkezik Anya.

A küzdelem ismét a többszázszoros bajnok győzelmével ér véget. Köszönjük, hogy velünk tartottak, 3 óra múlva ismét kapcsoljuk a helyszínt.

Kieg.: A komolyabb sérülések elkerülése érdekében a küzdőtér idejekorán áthelyezésre került a pelenkázó asztalról a földön elhelyezett pelenkázó lapra.

1 megjegyzés:

Mondd a magadét...