Kenguru

Tegnap este lefekvés előtt, szokás szerint Bea még olvasott magának kicsit. Aztán amikor bementem hozzá, hogy most már alvás van, készségesen feküdt el a párnáján, szemei majd' lecsukódtak, betakargattam, jó éjszakát kívántam neki és úgy gondoltam, hamarosan elalszik. Épp megsimogattam a haját, amikor hirtelen huncut kifejezés ült az arcára, nagyra nyitotta a szemeit és kicsit elnyújtott, viccelődős hangon közölte: "Kenguruuuuu!" Én akkorát röhögtem, és persze ő is! Honnan szorult ennyi gógyi és huncutság ebbe a gyerekbe? :-D Meg ezt a kengurut is honnan szedte? :-D

Sarokba szorítva

Lakik a házunkban egy néni. Kapcsolatunk nagyjából 2 éve kezdődött, amikor házasságkötésünk napján jóApám elfelejtette, hogy előző nap megbeszéltük, hogy hamarabb bejön és mi át tudunk öltözni a hivatalhoz közel eső lakásában. Mivel ő nem érkezett meg, az idő pedig sürgetett, így kénytelenek voltunk az udvaron, a kocsiban szépülni. De nem bántuk, eme váratlan esemény megteremtette az egész napi jókedvünket és messzire űzte szorongásunkat. Fent említett néni pedig kiélvezve a váratlan mozit, és a lakása előtti ajtóból asszisztálta végig az eseményt. Valahol itt kezdődhetett a gyanúja irányunkban: "Ezekkel tuti nem stimmel valami."

Azóta Apu ki, mi pedig beköltöztünk ebbe a lakásba, így a ház és egyben az ő életének is részévé váltunk. Irányunkba nem túl barátságos, ellenben Beát imádja.

Ma összefutottam vele a kapualjban, ahol is eltorlaszolva a bejáratot, helyzetbe hozva magát, támadásba lendült:

- Hogy van?

- Jól, köszönöm.

- És Bea?

- Ő is jól van.

- De nem látom mostanában.

- Pedig jól van. (Valójában eltettem láb alól. Minek nekem a régi, ha lesz új.)

- De mostanában nincs kint az udvaron sose! (Eddig se nagyon volt, meg aztán mínuszok röpködnek kint, de hagyjuk.)

- Akkor is jól van.

Némi töprengés és fürkésző tekintet után:

- Bölcsiben van?

A pattogó, vádló kérdésektől lassan kezdtem úgy érezni magam, mint aki valami nagyon rosszat tett, így kissé elhaló hangon válaszoltam:

- Igen, heti 2x.

Azt már nem tudtam meg, ez hogyan érintette nénit, mert szerencsére megcsörrent a mobilom és én elnézést kérve, dolgomra siettem. Gyanús lehetek neki nagyon, hisz az udvaron öltözök, Jehova tanúkat fogadok a lakásomban (nyugi, nem a lakásban és kb. 2 percig beszélek velük, amíg átadják a legújabb újságukat és megosztanak velem egy igét, nincs szívem elküldeni őket, na), meg egyszer sétából hazaérve, gyerek által felbaszott idegállapotban és vele veszekedve, kissé kapkodva tettem le Beát az ajtónál és ő elesett, amire sírni kezdett és ezt néni pont látta. Hát milyen anya lehetek én? Minden estre jó tudni, hogy valaki szemmel tartja a gyerekem és engem. :-D

Boldog születésnapot!

Először is a "pom-pom" dal, mert mostanában ez a sláger. :-)

http://www.youtube.com/watch?v=hi3pbtrqy70

Aztán néhány kép:

És végül ismét gratulálok, hogy egy nemzeti ünnepet sikerült születésed napjául választanod! :-D

Fütyülünk az átlagra!

Ma védőnőnél voltunk kismami voltom miatt, de ha már így alakult, vasárnap 2 évessé érő nagyobbik lányomnál megcsinálták azt a bizonyos státusz vizsgálatot. Az eredmény cseppet sem meglepő és cseppet sem átlagos:

- 93 centijével és 24-es lábméretével a 3 éveseket is megszégyeníti

- 12,5 kg, ami a magasságához képest "kevés", de hát én is ilyen pók-alkatú voltam

- páros lábbal ugrani még nem tud, de próbálkozik :-) ellenben kívülről tud ki tudja hány mondókát és dalt, ami néhány másodperccel később kiderült, hogy csak későbbi "követelmény"

- továbbra se bírja a doktornénit, aki kedvesen benézett lármázó gyerekemre a szomszédból és hozott egy felfújható bocit is, mire ő sírva menekült hozzám (na, így ígérjem meg neki legközelebb, hogy most nem a doktornénihez megyünk... :-| )

- önszorgalomból megtanult felismerni kb. 12 betűt és elszámolni 10-ig, bár valószínűleg még nem igazán tiszta neki, hogy ezt miért teszik az emberek :-)

Egyébként beszél, beszél és beszél. Igazi nő! Nem lehet unatkozni mellette. És miután írtam már neki dalt a párnájáról, a kék színről, a cumiról, a bukósisakjáról, a papucsáról és még kis tudja miről, a világ legtermészetesebb dolgának veszi, hogy ha ő annyit mond: "Anya neke dezoxiribonukleinsav!", akkor én néhány mp-ben belül komplett nótát kanyarítok neki rímekkel, egyedi dallammal és vicces részekkel egyetemben a szóban forgó dologról. És azt is természetesenek veszi, hogy az apja, nagyanyja és nagyapja az általam írt dalokat ugyanúgy kívülről fújja, mint én, ezzel kínos perceket okozva nekik.

Egyébként heti 2x bölcsibe jár, amit szintén nagyon élvez és valljuk be őszintén nekem is jól jön az a pár nyugis, önmegvalósító nap. Úgyis csak januárig élvezhetem. :-)

Hapci

Történt az régen, még az első trimeszterben, hogy a banki intézkedésnek durva hányás lett a vége. Vártam én készségesen az ügyintézőre, a 23-dik aláírásra, fénymásolásra, de közben csak fehéredtem, csak guggolgattam, majd' elájultam. Aztán dolgom végeztével, kitépvén a papírokat a hölgy kezéből, kirontottam a fotocellás ajtókon és a bank előtti parkban kiadtam mindent ugyanazon az úton, ahol bevittem. Ez kisebb fajta sokk volt nagyobbik lányomnak, aki a dolog láttán elsírta magát és még sokáig nézett rám aggodalmas és egyben gyanakvó arccal.

Történt az a minap, amikor ismét a bank felé vitt az utunk, hogy Bea a parkhoz érve heves magyarázásba kezdett, valahogy így: "Anya hapci fű!". Nem értettem a dolgot, újra rákérdeztem, de csak nem tágított: "Anya hapci fű!"-hajtogatta, majd az ominózus területre tévedt a szemem és minden beugrott. Bea számár ugyanis minden, ami a szánkon jön ki az hapci, lett lényen az köhögés, büfi, vagy éppen... hányás.

Bírd ki röhögés nélkül!

Bea egyik este felébredt olyan 9 tájban és nem akaródzott visszaaludni neki. Mivel dolgunk volt a szobájában, ő feljogosítva érezte magát az ágya elhagyására és a ruhaszárító aktív zörgetésére.

10 óra felé mi is lefeküdtünk, ám Bea még mindig ki-kimászott és zörgette a ruhaszárítót, így kézen fogva kivezettem a nappaliba és megmutattam neki, hogy lekapcsoltuk a lámpát, anya és apa alszik. Ő nyugtázta a dolgot, visszakísértem és úgy tűnt lefekszik aludni. Visszamásztam az ágyba, majd kb. 2 perc múlva tipp-tapp-tipp-tapp, hallottuk a kis lábak csattanását a padlón. Kevésen múlt, hogy ne röhögjek fel már ekkor, de a szülői következetesség jegyében -miszerint alszunk- mégse tehettem. Bea bejött a nappaliba, állt egy darabig, majd tipp-tapp-tipp-tapp, visszacsoszogott és úgy hallottam bemászott az ágyába.

Kicsit később a Viktornak dolga akadt a fürdőben, én közben nyikorgásokra lettem figyelmes. Na, szép, megint kimászott és most a gardrób ajtót nyekteti -gondoltam. Viktor visszafelé benézett hozzá, majd röhögve hívott, hogy ezt nekem is látnom kell. Az alábbi kép fogadott:

Kékababa

4D voltunk. Bizony! Beával se vártuk meg az "előrírt" 26-dik hetet, majd megyünk most is még egyszer a 30-dik hét felé.

Természetesen Beát is vittük, bíztam benne, hogy így majd lesz némi fogalma arról, hogy ki is az a Tamara. Nagy, csodálkozó szemeket meresztett, ahogy a doki a kütyüt mozgatta a hasamon, aztán teljes extázisba esett, amikor kékre váltotta a képet. "Kékababa!" - kiáltott fel és attól kezdve nem lehetett lelőni, állandóan ezt követelte.

A dologhoz fűzött reményeim mindenesetre valóra válni látszanak. Most már simogatni szokta a pocim és a Kékababa szót ismételgeti. Kapott is Tamarától egy figyelmeztető rúgást. Én nem bánom, majd ezt a konfliktust elrendezik egymás között, Tamarának mindenestre új beceneve lett.