Az új autóm...

"Beléptünk a szalonba. Már nagyon izgatott voltam. A szüleim némi töprengés után, az eladóhoz fordultak segítségért. Nem voltak túl készségesek, biztos még ők sem tudják tökéletesen mozgatni a végtagjaikat, mint én, ezért esett annyira nehezükre odaballagni a kiállítási darbokhoz. Azt viszont nem értem, hogy ha én már néhány hetesen tudtam mosolyogni, akkor ők 30-40 évesen miért nem?!? Kicsi vagyok én még ehhez, nem tudhatok mindent... Sebaj, a tényen nem változtat: új autót kapok!!!

Anyuék készségesen követték a kevésbé készséges eladókat, akik tudták nagyon jól, nekem semmi sem drága és horribilis összegekért mutogatták a legújabb, legvagányabb modelleket. Szerencsére Anyu elég felkészült volt és már mondta is, hogy ő bizony látott egyet a neten, ami épp megfelelne... harmadennyiért. Nem sértődtem meg, igaz, ami igaz, tényleg drágák voltak (de azért azt a Maclaren márkát szivesen elfogadtam volna...). Az eladó arca, ha lehet, még komorabb lett, de előhozta a kívánt modellt. A szüleim körbetapogatták, lemeózták és arra jutottak, hogy olcsónak ugyan olcsó, de nem is jó. Maradt hát az édes középút. Már csak egy dolog volt hátra... Tudom női dolog, vessetek meg érte, ha akartok...: milyen lesz a színe? Anyut odahívták a pulthoz és ő végül egy nagyon menő narancssárga mellett döntött. Jeeee, ezzel aztán vagizhatok majd az utcán! 8 kerék meghajtású, napfénytetős, dönthető üléses, extrakönnyű, igazi csúcsmodell! Lábtartóval, biztonsági övvel... mi kellhet még?

Már csak egy hetet kellett rá várni és meg is érkezett. Anyu ment el érte, itthon összeszerelték és bár én még nem ülthettem bele, azért fél szemmel, titokban lecsekkoltam és már el is képzeltem magam, ahogy félig kilógva a kocsiból, 3 centiről, elmélyülten vizslatom majd az aszfaltot..."