2010. február 11., csütörtök

Expedíció

Hideg van... hó és jég borít mindent... ketten vagyunk az elemek ellen...nem adjuk fel. Bár az utak járhatatlanok, a sózás semmit sem ér, minden lépés egy újabb kihívás, mi azért csak megyünk. Lábunk meg-megcsusszan a jégen, a kerekek kipörögnek, a rugók már rég feladták a küzdelmet (ja, nem is voltak soha), mi mégsem adjuk fel. Arckrémet, ollót, kaját kell szerezni bárhonnan, bármi áron. Az átlagsebességünk még a legbékésebben andalgó kismamát is alulmúlja (most lehet, hogy nem török "leggyorsabb babakocsi toló" babérokra) és még az is lehet, hogy útban vagyunk itt-ott, de nem érdekel, megyünk rendületlenül. Újabb akadályhoz érünk, a 40 centis járdán 2 böszme "kisautó" parkol (szegények, hát hogy vethetném a szemükre, nekik is kell valahol lenni...), így marad a lépcső. Sebaj... Nekimegyünk és közben rimánkodunk, hogy a jég borította fokok ne most akarjanak kiszúrni velünk, hogy kocsistúl, mindenestül, némi lábtöréssel fűszerezve a sürgösségin kössünk ki. Megoldjuk, túléljük, egyben vagyunk. Irány a bolt, kiolvadunk, locsogunk, tűrjük a bolti eladók szúros tekintetét (már megint takaríthatnak fel...). Befordulunk egy soron, tanácstalan apuka, a telefont szorosan a füléhez tapasztva próbál elboldogulni a pelenkák sűrűjében. Nagyon el van merülve, esélytelen az átjutás. Majd a következő soron... ez az, itt csak egy valaki ténfereg, simán kikerüljük. Hopsz, egy újabb, előre nem látott akadály, egy tartóoszlop a sor kellős közepén. Naná, hogy nem férünk el mellette, tolatás, vissza apukához. Bocsanátozás, átvergődés, arckrém, olló beszerzés, már mehetünk is, hisz ha az ember expedícióra indul, a hazaúttal is számolnia kell. Újabb lépcső, újabb buckák, hó, jég, csúszás. Innen már gyerekjáték a dolog. Még egy nagyáruház némi szénhidrátért, ez már semmiség, széles sorok, sok ember, könnyű elvegyülni. Hazafelé még levezetésképpen némi kamikaze akció (a hó miatt járhatatlan járdák helyett az úttesten való közlekedés), majd még néhány hóbucka és már otthon is vagyunk. Itt már igazán nem oszt nem szoroz a fél órás babakocsi suvickolás és máris nyugodt szivvel, 2 kilóval könnyebben, de egy újabb meghódított hegycsúcs örömével a szívünkben dőlhetünk hátra a kanapén...

Nincsenek megjegyzések:

Megjegyzés küldése

Mondd a magadét...