Ki az erősebb?

Meglehetősen nehéz feladatot ró az ember lányára, hogy három hónapos utódját rábírja olyan dolgokra, amikről bár tudja, hogy neki jó, a kis emberpalánta erről nincs maximálisan meggyőződve. No, nem kell rögtön szabadjára engedni gondolatainkat és magasröptű, már-már emberfeletti cselekvésekre gondolni, maradjunk meg a valóság talaján és kezdjük ezzel: evés.

Mindenki elég hamar szembesül azzal a ténnyel, hogy az életben maradás elengedhetlen feltétele szervezetünk megfelelő mennyiségű táplálékkal való ellátása. Ez bizony megkerülhetetlen, ha úgy vesszük probléma, amivel még a fényevőknek is nap mint nap szembe kell nézniük, nemhogy egy olyan apróságnak, mint a lányom.

Szerencsére már rég nem abban az érában élünk, amikor az embernek egy kiadós lakomáért mamutra kellett vadásznia, vagy napokat kellet eltölteni bogyókat gyűjtögetve és reménykedve, hogy nem ő lesz a következő teszt alany, aki áldozatul esik egy mérges gyümölcsnek. Ám a babák dolga már akkor is egyszerű volt, hisz a szoptatás ősi táplálási mód az emberiség történetében. Aham...

...na de mi van akkor, ha kis utódunk még azt az egyszerű ténykedést, hogy mozgatnia kell a száját is fárasztónak, mi több, felesleges, időpazarló tevékenységnek tartja? Ilyenkor marad az ősi anyai ösztön, leleményesség és fifika és a szobában körbe-körbe járva -hogy ugye megfelelő mennyiségű élménnyel lekösse információ-szivattyú gyermeke agyát-, fenekét ütemesen ringatva, a legváratlanabb időpontban nyomja a szájába, amit kell, mire ő némi kis tiltakozás után mégiscsak hajlandó életben tartani magát. Ha az ember ilyenkor még kicsit türelmes, akkor néhány perc mászkálás után le is ülhet, hogy ezután a hagyományos mederben folytatódjék tovább az ominózus esemény.

Nos, nem kell messzire mennünk és ismét túl-agyalnunk a dolgot, hogy rájöjjünk, mi is az, ami szintén elengedhetetlen az életben és épelméjűségben maradáshoz. Elég csak az ősi kínzási módszerre gondolni, mikor is napokig nem hagyták aludni a pácienst, aki végül a végkimerüléstől hotlan rogyott össze. Na, azért ne durvuljunk ennyire, előbb utóbb sikerül rávenni a kis embert, hogy bizony-bizony aludni akkor is jó, ha egyébként tökre érdekes minden. Mivel ő még nem fogja fel, hogy ja, álmos vagyok, akkor aludjunk, így hát nekünk kell a megfelelő mederbe terelni ténykedését. Ha hagyja... a besötétített szoba, puha takaró és a pótszer (alias cumi) általában hatásosnak bizonyul, de van, hogy semmi sem segít, ilyenkor az ember nem tehet mást, mint sztoikus nyugalommal szemléli, ahogy gyermeke fél órán keresztül, tüdő-hasogatón ordít, míg végül az anyja ujját szorongatva, álomba "szenderül".

Hát hol marad itt a madárcsicsergéses, édi-bédi, rózsaszín ködben úszó boldog harmónia? Sehol... na de ne mondja senki, hogy nem kap röhögő görcsöt, amikor a tündi-bündin mosolygó két hetes lánya, a fürdés előtt, egy laza mozdulattal végigszarja az apját.