Bea-szöszök

Néhány szösszenet az utóbbi egy hétből a saját és az utó-Bea-kor emlékezetére:

- amikor 2-3 amúgy is fárasztó és egy, általa különösen idegörlőre kerekített és a Viktor is sokáig dolgozott nap végén elsírtam magam, ő aktuális hisztijét abbahagyva, egy darabig csak bámult rám, majd a kezét a lábamra tette és imitált nevetgélésbe kezdett (gondolom felvidítás céljából, mondanom sem kell majd' meg zabáltam)

- néhány napja itatás közben kivette a kezemből a poharat, azóta egyedül iszik (jó, nem mindig csöpögésmentesen, de azért ha szomjas, akkor egész jól sikerül, viszont ha nem annyira, akkor képes poénból és lendületből a nyakába önteni az egészet, aztán hangos kacagásba kezd)

- tegnap etetés közben kivette a kezemből a kanalat és a joghurt másik felét már egyedül fogyasztotta el (persze utána nem nagyon volt olyan rész, ami ne lett volna joghurtos, de hát hadd élje ki magát a gyerek)

- mindig is a számok bűvöletében élt, így egy-egy hiszti jó eséllyel megszűntethető hangos és ujjmozgással kísért számolással, egyik este pelenkázás közben is kiverte a huppot, így bevetettem a titkos fegyvert, néma csönd, majd kéz felemelése, ujj mozgatása és hangos egy-kettő számolással vágott vissza (háromig már nem jutott el, de az öt már kiválóan megy)

- az üveges szekrény takarítása közben, egyszercsak ott termett mellettem a kanapén, jah, bizony... megtanult fel- és lemászni róla, valamint halált megvető bátorsággal át- és visszmászni a mellette álló fotelbe/ből (emlékeztető: elpakolni minden tiltott tárgyat a szekrény elérhető részéről)

- nah, mi van még... Ja, a banán.... egy képeskönyvet nézegetve a banán képe jelent meg előttünk, ő rámutatott, majd kérdezte, azt hogy hívják (nem, nem így, hanem valami hö?, vagy ilyesmi szóval, ami nála ezt jelenti), elárultam, hogy az bizony egy banán. Ezután 1-2 perces monológ következett, melyben gyakran feltűnt a banán szó. Fogalmam sincs miről beszélt, de nagyon meggyőző volt, majd mint, aki jól végezte dolgát, a hűtő felé mutatott és kért egy banánt (nem, nem így, hanem csak odamutatott és én meg ismerem már annyira, hogy tudtam, mit akar)

Öööö, azt hiszem ennyi. Elhatároztam, hogy mostantól leírok minden ilyen dolgot, mert mikor 5-6 év múlva ilyen sztorikat akar hallani magáról, már uccse fogok emlékezni rá.

Karácsonyi summa summarum

Vége a rohangálásnak, napi 2 rokonlátogatásnak, irgalmatlan mennyiségű étel elfogyasztásának, minden visszaállt a normál kerékvágásba. Igaz, a gyerek napok óta alig eszik és jól megválogtja, hogy mit enged be a száján, de ez érthető a gigászi mennyiségű és gyakorlatilag folyamatos karácsonyi menüzés után.

24-én délelőtt, immáron hagyományszerűen következett be Viktornál a "nem akarok a wc 2 méteres sugarától eltávolodni" műsorszáma (értsd: hasmenés és Ne szójjá be, nem a főztömtől van!). Így a karácsonyi vacsit én a konyhapultnál támaszkodva, Bea az etetőszékében ülve, Viktor pedig az ágyon fekve fogyasztotta el, mert nem bírt felállni. Hát ez van, se szép ruha, se gyertyagyújtás, se meghitt ajándékozás, de nem is mi lennénk, ha nem ilyen lenne és én így szeretem magunkat, ahogy vagyunk! :-)

Az ajándéközön is elmaradt, mert idén egy galériaággyal leptük meg magunkat és a Beát is, mert így több lett a tér játszani és mint kiderült, marha jól lehet a galáriaágy lába körül sikítozva mászni, meg elbújni, aztán vigyorogva a frászt hozni ránk.

Szóval summa summarum megvolt, jóvolt, elmúlt. Jöhet a szilveszteri buli, amin ugyan egyre többen leszünk, de a lakás valahogy csak nem akar nagyobb lenni... :-)

Dac

Hö-hö. Ja, mert majd pont mi ússzuk meg. Persze...

Elkezdődött.

Már akkor gyanakodnom kellett volna, amikor 13 hónaposan egyértelműen felismerte magát a tükörben, hogy ez a gyerek gógyis. Nagyon gógyis. Így nem sokat váratott magára a dackorszak sem.

A babakocsival kezdődött. Ívbe feszülés, ordítás, meggyőzhetetlen bébielme. "Tanulj meg járni kicsi lányom, aztán nem kell a babakocsi!"- gondolom ilynekor magamban, majd veszek két nagy levegőt és beletuszakolom az ordító gyereket a kocsiba. Ez még itthon hagyja ám, na de az orvosi rendelőben se rest heves tiltakozással viseltetni eme szörnyű börtön iránt. Még szerencse, hogy a rosszaló, pár hónapos csemetéjüket karukon ringató anya-tekinteteken már csak röhögök: "Lesz még nektek is részetek benne!"

Tanulság, vagy csattanó nincs. Túléls van és NEM, NEM, NEM! Mindkét fél részéről.

ZUMBAAAA!

Ja, semmi, csak tök jó. :-D Pszichoszomatikus feltöltődés latin táncba bugyolált aerobik órán. Hát ennyi.

Katának

Öööö... na, banyek, nézem ám tegnap, hogy Katalin nap van, oszt csak nem esik le....

Na de a 8 napba beleférek még. :-D

BOLDOG NEVEDNAPJÁT!

Virágnak

Virágot a Virágnak.... hö-hö, ez snassz, de azért Boldog névnapot kiscsaj!

Ui: Anyádnak üzenem, hogy adja át. :-)

Lucának

Na, de csak azért, mert te is szenteltél nekem egy bejegyzést a blogodban, különben csak snasszul felhívtalak volna....

BÓDOGSÁGOS SZÜLINAPOSSÁGOT!

http://www.youtube.com/watch?v=zQL9CrChTtM

Az 50-dikre kapsz egy ilyen tortát is.

Mississippi

Szerinted?

Bea szerint önfeledten visongatva kell menekülni előlem, amikor négykézláb, a fenti szót ismételgetve közelítek felé...

Küzdő(játszó)tér

"Hát eljött ez a nap is. Szocializálódok, szocializálódok, aztán egyszercsak bumm, az ember konfliktusba kerül, pedig nem is akarta.

Köszönöm, egész jól elszocializálódgattam itt magamban, erre tessék. Hát nem ugyanarra a kis piros lapátra fáj annak a szöszi csajnak is a foga? Hát de. Idejön hozzám, az Én homokozómba, és elveszi a lapátot, amit itt találtam. És hát "Amit a szemem meglát, a kezem nem hagyja ott."- szól a mondás. Sajnos ezt ő is ismeri....

Szóval idejön, leguggol mellém, elveszi a lapátomat. Én köpni-nyelni nem tudok, így egész egyszerűen mereven a szemébe nézek, ő már rutinos, így visszanéz. Percekig méricskéljük egymást. Idősebb kora ellenére méretbeli fölénnyel nem rendelkezik, langaléta szüleim révén jó pár centivel meghaladom kortársaim méreteit, csak sajnos az a fránya járás.... Na, az még nem megy, így jó messzire elviszi amit találtam.

Áhh... nem megyek utána, jó lesz ez a kezemmel is, meg aztán hallottam, amikor a szüleim arról beszéltek, hogy kéne nekem venni homokozó cuccot. Az gondolom sokkal jobb buli lesz, mint ez a fránya kis lapát. És azt már nem adom oda senkinek."

Szorult helyzetben

Bebújtam az ágy alá. Cool!!!!

Nah, ideje kijönni....

Izé....

Segítenél?

Rakd már le azt a gépet és segíííítsél vazze!!!!

BOLDOG SZÜLETÉSNAPOT!

Aki tud az tud. Időzítésben remek. Valószínűleg felnőttként sem kell soha dolgoznia a születésnapján! :-D

Boldog születésnapot Bogyó!

http://www.youtube.com/watch?v=hi3pbtrqy70

Denevéres sztori

Történt az régen, még évekkel ezelőtt, hogy az éjszaka közepén fura kaparászásra ütötte meg a fülünket. A nagy tanakodásnak villanykapcsolás lett a vége és a rémült tény-felismerés: valaki más is kiváncsi rá, hogyan is állunk lakás felújítás-ügyileg...

Én, aki még egy bogarat is alig mer kitessékelni sikítozás nélkül, segélykérően pillantottam akkori páromra. Ő erős férfi révén bátran rám nézett, majd egy laza mozdulattal a fejére húzta a takarót és onnan közölte: márpedig ő innen ki nem jön addig, amíg ez a dög a lakásban van.

Rendben van, lehet, hogy a denevér a világ legaranyosabb állatta - legalábbis a bat-ológusok szerint biztosan -, de én inkább mégsem szándékoztam vele megosztani szerény hajlékomat, így más lehetőségem nem lévén, magam indultam a rémült jószág után.

Ő időközben a folyósra ért, közben erélyesen kopogtatva kis karmait a parkettán. Kiváncsian néztem utána, ebből vajon mi lesz, majd eszembe ötlött, mintha hallottam volna, hogy a denveréket pokróccal kell megfogni. Nosza előkaptam egyet, majd a menekülő állatra dobtam. Igen ám, de én ezt a jószágot még pokrócon keresztül sem vagyok hajlandó megfogni, így patt-helyzet alakult ki.

Hívatlan vendégem valószínűleg nem számított e hirtelen jött támadásra így nyugodtan várt pár percet, majd "békésen" kimasírozott a takaró alól. Ezután a bejárati ajtónak támasztott seprűt vette célba, mint tökéletes magaslati pontot. Én érdeklődve szemléltem az eseményt, majd röhögő görcsöt kaptam a seprűnyélen fel-felkúszó, majd a felénél újra és újra visszacsúszó denevér láttán. Ám ami ezután jött, arra végképp nem számítottam....

Megunván a seprű-mászást inkább szembe helyezkedett velem "rám emelte szemét", majd őrült tempóban repdesni kezdett az 5m méteres folyosón fel-, s alá. Mondanom sem kell, sikítva menekültem vissza a szobába, védekezésül egy hirtelenjében felkapott lavort tartva magam elé.

Főhősünk időközben lehiggadt és ismét leszállt. Ekkor jött az ötlet: a lavort fogom ráborítani. Lassan, nyugodtan közeledtem felé, ő kiváncsian "nézett", majd reszkető kezekkel beborítottam szegényt. Ha azt hiszitek ennyi volt, hát nem. Mert az egyszer oké, hogy így már nem menekülhet el, na de a folyosó közepén sem hagyhatom egy lavor alatt, míg éhhalált hal. Így hát óvatosan alácsúsztattam egy karton lapot, majd az erkélyen szabadon engedtem.

Nem tudom ő mit gondolhatott az egész dologról, de nem lepődnék meg, ha még évekig járt volna az eset miatt a denevér-pszichológushoz.

Pelenka-dzsúdó

A felek készen állnak. Egy gyors mosoly barátságuk kifejezésére, majd Anya villám mozdulattal lerántja Bea nadrágját.

Bea sem rest, már fordul is át a hasára, hogy jobb pozícióba kerüljön, nem sejtve, hogy ezzel kiváló helyzetet teremt egy body kikapcsoláshoz.

Az ellenfél meglepettségét és testi fölényét kihasználva Anya gyorsan kétvállra fekteti a gyerkőcöt, majd kitépőzárazza a pelenkát.

Bea csak erre várt, már kábítja is el anyát frissen gyártott termékével. Anya hátrahőköl, de nem adja fel, a popsitörlő jól bevált módszeréhez folyamodik, majd egy laza 3 pontos dobással a szemétbe, kiiktajta a bűz forrását.

Közben Bea sem rest, ismét hasra fordul és már indul is a tükör felé, hogy régi jó cimborája személyében szövetségesre leljen. Anya fifikás módon hagyja, hogy Bea beleringassa magát képzlet fölénye világába, majd újra a tettek mezejére lép.

A pelenkát a lapra helyezi, majd Bea után nyúl és gyorsan a kezébe nyomja a popsikrém tubusát. Ezzel pár mp-es előnyre tesz szert, ami épp elég arra, hogy a pelenka egyik oldala bekapcsolásra kerüljön, majd Bea újabb hasra fordulással próbálkozik. Egy kis rábeszélés, majd kisebb fajta fizikai erő hatására azonban a pelenka másik oldala is bekapcsolódik.

A body pattentjai és a nadrág is már szinte magától kúszik fel az időközben mászni kezdő gyerekre, ebben a fordított pozícióban már szerencsére nagy rutinnal rendelkezik Anya.

A küzdelem ismét a többszázszoros bajnok győzelmével ér véget. Köszönjük, hogy velünk tartottak, 3 óra múlva ismét kapcsoljuk a helyszínt.

Kieg.: A komolyabb sérülések elkerülése érdekében a küzdőtér idejekorán áthelyezésre került a pelenkázó asztalról a földön elhelyezett pelenkázó lapra.

Üki

Mondhatjátok, hogy szentimentális vagyok én mégis örülök, hogy agusztus 20-án Bea végre megismerhette az ük-mamiját. Ritka kincs ez a mai világban. Amúgy is nagyon bírom az öreglányt, 93 éves, csupa ránc, de a szeme még mindig mosolyog és olyan humora van, hogy besz...rsz tőle. Bízom benne, hogy jövőre a 94-diket is együtt ünnepelhetjük vele!

Nemi hovatartozás

Beával épp a könyvek rejtélyes világát ismertetjük meg a könyvtárban, amikor a ruhatárosnő kedélyes beszélgetésbe elegyedik velünk.:

"De édes, de aranyos, milyen türelmes. Kisfiú, ugye?"

A legnagyobb lelki nyugalommal végimérem rózsaszín pólós, masnis-pink nadrágos lányomat és legszivesebben ezt válaszolnám:

"Igen, fiú és már most a nemi egyenlőségre nevelem..."

Mese - A mászókává lett anya

Történt az régen, midőn még alig csepredett a gyermek, hogy kortársai már mind kúsztak másztak, ő azonban tappodtat sem mozdult előre. Jó ő neki jobbra-balra, meg hátra, minek is haladjon pont előre. Az evolúció azonban könyörtelen mester, nem lehet csak úgy lacafacázni, nem kúszni, nem mászni, egy szép nyári napon útjára indított hát a kis ellenállót. Lett is nagy jövés-menés, szeparációs szorongás, ágyról leborulás, cd pakolás... Fogta is a fejét a gazdaasszony, meg az ura, hát mi lesz itt később?

Telt-múlt az idő, midőn egy szép napon a kis csimota úgy döntött, épp itt az ideje, hogy a gravitációval komolyabb kapcsolatba kerüljön. Gondolt egyet és épp földön ülő anyjába kapaszkodva a Homo erectusok útjára lépett. Innentől (nem) volt megállás, ágy széle, kisasztal, semmi és senki nem volt már biztonságban többé.

Így nekibátorodva, úgy döntött újabb magaslatokra tör, nekiindult hát felfelé, ment, ment, éjt nappallá téve, napot éjjellé téve egyre magasabbra. Először csak a combig jutott, majd a hason támasztotta meg apró lábait, végül a kéz következett. Hamarosan fel is jutott a csúcsra mit sem törődve a gazdaasszony liluló fejével, aki levegő után kapkodott a gyermek pocakja mögött.

Így esett, hogy a gazdaasszony elővette régóta rejtegetett kincsét és gyermekét beléhelyezte, hadd gyakoroljon az kedvére és mindenki megelégedésére....

A zsiráfom és én

Van nekem egy haverom. Pici, szőrös, egy eper az autója és gyakorlatilag csak feje van, de az enyém. Csörög, ha rázom, így reggeli szülő-hívó csengőként is kiválóan funkcionál, de ha ez mégse működne, a várakozással töltött időt is remekül el lehet ütni vele és nem mellesleg kiváló hallgatóság.

És ha anyáék szerint marha vicces, hogy beszorultam és inkább röhögve hozzák a fényképezőgépet, ahelyett, hogy megmentenének...

...vagy letörölnék az arcomat...

...vagy egész egyszerűen csak közelről az arcomba nyomják a gépet...

... én akkor is tudom, hogy van valaki, akire mindig számíthatok...

... és rögtön felderül az ég.

Riport

Régen írtam. Valahogy nem jön belőlem és ahogy nagytudású és tiszteletreméltó nővérem, alias Kata (ezért még jár nekem egy gyerekfelvigyázás, ha eljön az ideje ;-)) írta a blogjában, ami nem megy, azt nem kell erőltetni. A sztorik megvannak, csak az előadás módja... na, az hiányzik. Addig is álljon itt néhány pillanatkép, csak hogy tudjátok mi van velünk.

Ezek mink vagyunk...

Ez meg itten a Bea....

Barátnőzős

Pasizós

Itt meg buborékot fújok épp, én tökre élveztem :-D, na meg Bea is

Vigyorgós, végre van saját tévnyomim és ennek nagyon örülök, egyébként meg már tök jól tudok ülni -kép

POWER

Energia túltengésem van! Pörgök ezerrel. Már sütöttem egy tortát és egy táncos-torna videót is bevettem, hogy lecsillapítsam tomboló sejtjeimet, de nem sok sikerrel. Asszem bennem is kitört egy vulkán valahol bent, de ettől remélhetőleg nem áll le fél Európa légiközlekedése.

Hétvégén voltam agykontroll tanfolyamon, elég hatásos volt. Azóta nincsenek dührohamaim. Váó... lehet, hogy az agykontrollal lecsillapított energiáim dühroham helyett energia-rohamot idéznek elő? Nem baj, ez állati! Rég éreztem magam ilyen jól! Vidám vagyok, boldog és úgy érzem meg tudnám váltani az egész világot. Természetesen fél kézzel. És a ballal, hogy még nehezebb legyen.

Meneküljön mindenki, aki nem akarja, hogy megmentsem! :-P

Tortáért ne álljatok sorba. Túl jó lett, nem sok van neki hátra... :-D

Nagy utazás

Kellékek:

1 db kiskorú állampolgár (értsd: gyerek)

1 db autó

1 db lehetőleg minél távolabbi uticél

Ezen kívül:

1 csomag tápszer

1 termosz melegvíz

1 doboz gyümölcspüré

1 üveg gyümölcslé

2 cumisüveg

2 kiskanál

Továbbá:

2 cumi

szájtörlő

pelenka

popsitörlő

rengeteg játék (zenélős, csörgős, puha, valamint anyu olvasószemüvege)

+1 GPS

és nem kevés bátorság

Kivitelezés:

1. Várjuk meg, amíg a gyermek reggel felébred.

2. Etessük meg, majd különféle vicces mókákkal próbáljuk ébren tartani és minél jobban lefárasztani az indulásig.

3. Autóba be, gyerekülésben rögzít, kedvenc játék kézbe, anya előre, GPS beizzítva, indulás.

4. Az autópályára érve már halljuk is a hortyogást a hátsó ülésről.

5. M7-es bevezetőszakaszán dugó miatt satufék, gyerek felébred.

6. Fél óra araszolgatás. Margit-híd lezárva, ezért alsórakpart, ismét dugó, Parlament megcsodálása, gyerek szóval tartása.

7. Érkezés a célhoz, 1,5 óra kutatómunka (erről majd később bővebben), majd irány vásárolni.

8. Ekkor derül ki, hogy a budaörsi IKEA-ában nem kapható épp, amit kinéztük. Újratervezés. Irány az Örs vezér tere. Szerencsére az izgalmaktól a gyerek újra bealszik.

9. Örs vezér téren gyors hozott ebéd, ami a jégakunak köszönhetően jéghideg, majd 1 liter, később igencsak megbánt víz. Gyerek etetése, vásárlás, WC vágyakozva nézése, na dehát kire hagyjam a gyereket.... "Kibírom én!" felkiáltás és spuri haza.

10. He-he, péntek délután, Rákóczi út.... TOTÁL beállva. 1,5 óra araszolgatás után ismét a pályán száguldunk, na de időközben kiskorú állampolgárunk is türelmét vesztette, úh ordítva tombol a hátsó ülésen.

11. Megkezdődik a kommunikáció. Rafinált anyuka tudva milyen hatással van rá a zene, üvöltve kezdi énekelni az America c. számot. Gyerek megnyugszik. Anya lejjebb veszi a hangerőt, erre újabb üvöltés a válasz. Anya tovább énekel ordítva, majd dalt vált. A válasz: újabb ordítás. Anya megadja magát, marad az eredeti dal és hangerő.

12. Szerencsére ekkor feltűnik az "IKEA 10 km" tábla, anya megkönnyebbül, betérnek. Ekkor már igencsak kikívánkozik az az 1 liter víz, úh villámgyors mei tai (kötős kenguru - a szerk.) kötözés, majd rohanás a wc-re, kifelé még egy gyors itatás, majd némi ének hatására a gyermek álomba szenderül.

13. Innen már sima az út hazáig.

13+1 Az egész napi stressz, agyalás és koncentrálás miatt este a legkisebb bűntudat nélkül, nyugodtan rogyjunk bele az ágyba.

Ha nekem...

...ha nekem egyel több lenne, akkor tuti befejezném azt a könyvet, amit már fél éve olvasok...

.

...ha nekem kettővel több lenne, akkor minden nap elolvasnám a híreket, hogy ne napokkal később tudjam meg, hogy Izlandon kitört egy vulkán...

.

...ha nekem hárommal több lenne, végre megtanulhatnám, utananézhetnék, töprenghetnék azon a rengeteg dolgon, ami régóta motoszkál a fejemben...

.

...ha nekem néggyel több lenne, elkezdeném és be is fejezném az összes sorozatot, amit már régóta meg akarok nézni...
.

...ha nekem öttel több lenne, akkor hozzácsapnám az előzőhöz a filmeket is, amik évek óta a "muszály-megnézni" listámon vannak...

.
...ha nekem hattal több lenne, minden nap írnék ide...

.

...ha nekem héttel több lenne...
.

...de nincs... nekem is csak 24 jutott, mint mindenki másnak. Ebbe kell belezsúfolni férjet, gyereket, háztartást, önmegvalósítást, tornát, diétát, tanulást, szórakozást. Talán nem csoda, hogy nem megy. Így kénytelen kelletlen beletörődök, hogy a lakás szalad, a tankönyvek bizonytalan időre félrerakva, blog blokkolva, tornára csak ritkán jut idő és majd' minden este éjfélkor esek ágyba, azzal a tudattal, hogy szinte semmit nem valósítottam meg abból, amit aznapra elterveztem. És még csak egy kis zsarnokom van, hát mi lesz itt később? :-D

.

De ha valaki azóta feltalálta az idő-nyújtó gépet, kérem, könyörüljön meg minden elhavazott kismamán!

Szögezés

Miután ma már a második ember kérdezi meg, hogy lelkileg hogy viselem a diétát, leszögezném, hogy nem a diéta miatt vagyok lelki válságban, az sokkal inkább egyfajta útkeresési mizéria miatt van saját magammal. De ha már írok, elárulom azt is, hogy a diéta jól halad, semmiféle megrázkódtatást nem okoz, sőt, perverz módon, még élvezem is!!! :-D

Türelem!

Tudom, tudom... mostanában igen ritkán írok. Megvan az okom rá. Egy diéta kellős közepén, némi nemű lelki válsággal fűszerezve az ember ritkán tudja jópofán megfogalmazni a nap eseményeit. A jó hír, hogy úton vagyok és hamarosan visszatérek. Addig is: türelem!

Taram-taram...

Bár már reggel 8 óra van, én mégis a legmélyebb kómából ébredek Bea gügyörészésére. Éppen a fejvédőjén lévő állatokkal vitatja meg a világ nagy kérdéseit. Nyögök egyet, lendületet veszek és a másik oldalamra fordulok. A vita-show tovább folytatódik, én vissza -vissza alszok, majd gyanús csend üti meg a fülemet... Összedem magam, kikászálódok az ágyból és a lehető leghalkabban beosonok a gyerekszobába. Bea szokás szerint hason fekszik, a szeme nyitva van és hatalmasat sóhajt. Majd a fejét a másik irányba fordítja, újabb sóhaj. Fej vissza, sóhaj. Ezután a felnőttekhez hasonlóan, unott arccal, lassú mozdulatokkal gyűrögetni kezdi a párnáját. Nem bírom tovább, hangosan felröhögök: a lányom unatkozik! A hangomra izgalomba jön, felkapja a fejét, emeli a melkasát, jár keze lába! Végre megmenekült!

Puzelozás

Van nekem valamim.

Valami, ami csak az enyém több, mint 20 éve.

Néha őrültnek néznek egy-egy 5 vagy 9 ezres példány miatt. Nem értik, hogy mivel ez csak az enyém, az én büszkeségem is minden egyes darab.

Anyu szoktatott rá, kiskoromban együtt űztük ezt az idegtépő sportot és én beleragadtam.

Manapság féltve őrzöm az épp aktuálisat és jajj annak, aki csak a közelébe mer menni! Belepiszkálni, helyrerakni, tanácsokat adni pedig a lehető legnagyobb vétség, amit halandó elkövethet.

Éppen ezért saját magamat is megleptem, hogy a férjem egyik meggondolatlan mondata után, miszerint "Ezt még én is szivesen kiraknám!", megrendeltem egy 1000 db-os Keith Haring képet, hogy majd mi rakjuk, majd együtt és majd nosztalgiázunk közben (Az első randi helyszíne egy Keith Haring kiállítás volt. - a szerk.).

Amikor terhes lettem, nem tudtam órákat térdelni egy-egy darabot szorongatva kezemben, majd Bea születése akadályozta meg, hogy hódolhassak ennek a szenvedélyemnek, de a minap nekiálltunk. Több ezer darabbal a hátam mögött rutinosan állítottam, eeeeez bizony könnyű lesz. Letisztult vonalak, 5 szín az egész képen, oszt jól van. Akkor még nem számoltam a gyártó fifikás alakú darabkáival és az egymáshoz képest viccesen elcsúsztatott sorokkal. Így hát válogattunk, nekiestünk, elakadtunk. 3 óra vért izzadás után kb. 40 darab került a helyére, hát hol van ez még az 1000-től?

Mindenestre furi volt... rég csináltam ilyet valakivel együtt. Kicsit féltékeny voltam, ha egy-egy rég keresett darabot ő talált meg helyettem, mert megszoktam, hogy magányos farkasként, ez eddig csak nekem sikerült. Aztán belerázódtam. Így aztán mostanában egyik este az én kedvemért pázlizunk, másik este az ő kedvéért háborús sorozatot nézünk. Jól van ez így... aztán ha egyszer Bea is csatlakozni akar a közös családi pázlizáshoz, akkor majd végképp feladom az elveimet és rakjuk együtt. Ahogy régen Anyuval.

.

.

Ui: Pázli, igen. Tudod milyen nehéz 5 évesen kimondani, hogy "pazl"?!? Jah, már közelebb vagyok a 30-hoz, mint a 20-hoz, de kit érdekel? Nekem így tetszik és kész.

Brrr....

Hülye szülő viccből cuppogtatós puszikat küld, meg fütyörészik. Gyerek nevet, élvezi, szülő még hülyébb, még jobban cuppog, még többet fütyörészik. Ámde egy szép napon arra ébred, hogy a gyerek utánozza. Nem is akárhogyan! Berreg. Nem mondom, 30 év múlva, ha sport riporter akar lenni és még megvan a Hungaroring, tökre jól fog jönni ez a mutatvány. Na de most?!? Most nem beszél (izé gügyög), csak berreg, nyálat fröcsköl és röhög. A legjobb, amikor ezt az egészet gabonakása evés közben teszi. Ez van... a hasra fordulás is utálkozós volt, most meg úgy alszik. Hja kérem, változnak az idők, csak ki kell várni. Mellesleg megzabálom, amikor ezt csinálja. :-)

Reklám

Hé haver! Ne dőlj be akárminek!

Felejtsd el az aktuális divatirányzatot!

Lépj ki, fedezz fel, csinálj forradalmat!

A hüvelykujjad helyett használd a középső és a mutatóujjad!

Középső és mutatóujj - az új(j) szopás!

?!?

Öööö... most akkor tényleg nem szóltak nekik, hogy ez az akció arról szól, hogy minél kevesebb zacskót használjanak az emberek?!? Tiltakozásom ellenére, már megint rám akartak sózni egyet mondván: Ingyé' van! Mindig tudtam, hogy nehéz környezetvédőnek lenni...

Lucának :-D

Kutya ugat, macska nyávog, sápadt holdfény, bújj elő,
sápadt holdfény sugarában felébred a temető.
Temetőnek jobb sarkába 2 halálfej kuglizik,
lábszárcsonttal a kezében, koponyából vért iszik.
A halálnak unokája epekővel csúzlizik,
eltalál egy öreg hapsit, aki nyomban kinyúlik.
A halálnak felesége gennyes vérben mosogat,
gennygaluska lessz ebédre hozzá véres húscafat.
Balatonnak kék vizében rohadt hulla hempereg,
kék a nyelve zöld a nyála, jó éjszakát, gyerekek!

Kata!

Vidd a susnyásba a hülye osztrák, speedy gonzales pókódat, aki pár perc alatt beszőtte a babakocsi ablakát, miközben a gyerekem benne feküdt! :-D Köszöntem!!!

Gyanúsított lettem

Nem, ez bizony nem elírás. Én, az egy gyerekes, felelősségteljes anyuka, gyanúsítottá váltam. Igaz, ami igaz, úgy indultam el itthonról, hogy nem voltam kisminkelve és a szemem alatt is sötét karikák villogtak. A hajamat is csak úgy spontán összekötöttem, nem volt belőve kicsit sem, és már jóval anyává válásom előtt is többre értékeltem a praktikumot az önsanyargatásnál, így hát a táskám is hanyagul, vállon átvetve lógott rajtam és nem a hónaljamhoz szorítva, ahogy manapság dívik. Szó, mi szó, nem volt épp trendi a kinézetem. Lehet, hogy emiatt... De biztos az sem segített, hogy babakocsit toltam, ami már eleve gyanús, mert tudjuk jól, hogy mindig az a leggyanúsabb, ami nem gyanús...

Az előzmények ismerete feltétlenül szükséges a végkifejlethez. Íme hát:

Ismét a Tecsibe mentem bevásárolni, ahol éppen környezetvédelmi aktivistásat játszanak, ezért beszűntették a pici-neylonzacsizást és egyelőre ingyen, nagyméretű, 100%-ig lebomló, visszaváltható zacsikat osztogatnak. Díjazom ezt a kezdeményezést, így hát legyőzve kényelmességem, még jó múltkorjában el is raktam az egyik ilyen szatyrot, mondván, legközelebb jó lesz. Most volt a legközelebb és amikor a pénztáros csajszi nyújtotta volna az újabb ingyen zacsit én visszautasítottam. Ezzel jól megzavartam szegényt, mondta is, hogy "De hát ingyen van!". "Sebaj,"- válaszoltam - "nekem már van egy, az ippen jól lesz nekem.". Őt se kellett félteni, így "Nem baj, azért én iderakom!" felkiáltással, mégse hagyta, hogy én csak úgy ne fogadjam el, ami ingyen van. (Úgy látszik, őt nem világosították fel kellőképpen az akció valódi céljáról...) Én azonban csakazértsem vettem el, bármilyen kecsegtető is volt az ajánlat és bepakoltam azt a néhány doboz tejet és pár kiflit, amit vettem a saját szatyromba. Bevásárlólistámon szerepelt azonban a lilahagyma is, melyet erősen héjahullajtó volta miatt, inkább a babakocsi aljába helyeztem el, mintsem a kiflik mellé a szatyorba. Ezzel azonban nagy hibát követtem el..!!!

Fizettem, majd a pénztárt elhagyva, még a Tecsi területén a következő akcióba kezdtem: a lilahagymát a kocsi tetejére helyeztem, beraktam a szatyrot, majd mellé a hagymát. Ezután elindultam kifelé, mint aki jól végezte dolgát. Azám, de a biztonságiőr szemfüles egy emberfajta! Már épp készültem volna meglépni, amikor ő visszatessékelt a helyes útra. Elkérte a blokkom.... Kipakoltatta a szatyrom... Végignézte a listát, majd utamra engedett. Nem értettem a dolgot, hát megkérdeztem, ugyan, miért voltam én annyira gyanús? "Ó, ez csak egy rutinellenőrzés"- jött a válasz. "Hát jó."- gondoltam, de azért mégse hagyott nyugodni a dolog, mert a mai feljelentgetős, beperlős világban, nem szokták az embert csak úgy rutinellenőrizgetni....

Aztán rájöttem... a hagyma... az a bizonyos, ki-bepakolt, szatyortalan, babakocsi alján csücsülő hagyma... Az vitt engem a gyanúsitott-lét útjára...

Tudom, csak a dolgát végezte a jóember, így azonban duplán is megalázva éreztem magam. Mert ugyan volt már jó néhány vajas-kiflis év az életemben, amikor a parizer is luxusnak számított, de lopni, sohasem loptam. Persze, ő ezt honnan is tudhatná, hisz ő csak egy hippi kinézetű, gyanús, babakocsis anyukát látott. De kérem... azért ne nézzenek már annyira ostobának, hogy ha már egyszer lopok, akkor azt nyilvánosan, a biztonsági őr közvetlen közelében még jól meg is mutogatom...!!!

Öreg néne őzikéje... izé jótanácsa

A gyerek ordít. Ez idáig rendben van, az a dolga. Na de hogy mikor ordít, az kérem szépen már egészen más tészta...

- otthon (hehe-na itt azt csinálok, amit én akarok :-D)
- a kocsiban (so-so...)
- az orvosi rendelő várójában (oké, ez még belefér, szuri, megrázkódtatás, egyebek)
- a boltban (na ez már rázósabb)
- az utcán (a végső káosz, bár vitathatatlan előnyei is vannak)
- minden rendű és rangú időben és térben, amikor ő úgy gondolja

Rendben, az ember megtanulja, hogy ha "anyázik": éhes, ha "jajjong": álmos, ha "hülyézik": akkor éhes is és álmos is egyben és ebből kifolyólag türelmetlen (jajj annak aki ilyenkor akár csak egy másodpercet is késlekedik!!!).

Ámde vannak az okosok, a nénik. Akik generációkat neveltek fel, csinálták sokkal jobban, mint bárki más és majd ők (kéretlenül is) megmondják, hogy:
- a gyereknek cici kell és attól megnyugszik (Egy cseppet se zavarjon minket az a tény, hogy Bea, ha fáradt, akkor minden kell neki, csak a cicivel bajlódás nem. Ő ilyen.)
- a gyereknek a hasa fáj (Aham... 4 és fél hónaposan és utoljára tán 2 hónappal ezelőtti hascsikarással, egésszen biztosan éppen akkor és ott kezd el neki fájni ismét.)

Az egyik legutóbbi sztorim épp a Tecsiben esett meg. Bea abban a pillanatban elkezdett ordítani, hogy beléptünk az ajtón. Sebaj, pikk-pakk megnyugszik a kocsiban, gondoltam én naivan, több hónapos tapasztalattal a hátam mögött. Hát nem. Így hamarosan meg is érkezett a "felmentősereg":
"Hát mi baja ennek az aranyos kisbabának?"
"Nem tudom, épp most próbálom kitalálni." -jön a türelmes válasz ("Ha hagynál végre 3 mp-ig a gyerekemre figyelni, hogy megfigyeljem az ordítását..." - jön a türelmetlen gondolat)
"Jajj, hát mit lehet ilyenkor csinálni?"
"Nem tudom." - jön a türelmes válasz ("Vagyis tudom, csak azért nem csinálom, mert írtóra gonosz vagyok és élvezem, hogy a gyerek szenved." - jön a türelmetlen gondolat)

Néni elódalog, de nem sokáig maradok egyedül. Épp kiveszem Beát a kocsiból, mire megjelenik mellettem egy néni:
"Ó, már épp akartam mondani, hogy vegye ki!
3-at nyelek, kedvesen elmosolyodok és elgondolkodok rajta, vajon hogyan képzelte a néni, hogy gyerekkel a karomon, babakocsit tologatva, fél kézzel bevásárolok...

Végül mégis így lett, mert Bea fáradt volt és ha akkor a sok segítő megengedi, hogy 2 percig ordítani hagyjam a gyerekem, pikk-pakk elaludt volna, így azonban maradt az akrobatákat is megszégyenítő, bevásárlásnak álcázott tornamutatvány, gyerekkel a karomon, majd az utca zajában elbújva, a "csendes" álomba-ringatás.

Tanmese - A mosogatópor és a só

Történt egyszer, hogy a gazdaasszony új lakásba költözött. Nagy volt az öröm! Tervezett, szervezett, alaprajzokat alkotott, mígnem egy szép napon eszébe ötlött:
"De hát az új helyen mosogatógép is van! Nincs többé fél órás görnyedés, letört körmök, felázott kezek!"

Eljött a nagy nap és a gazdaasszony férjestül, gyerekestül új hajlékába hurcolkodott. Nem telt el sok idő és az asszony elszalajtotta urát a boltba vízlágyító sóért, mosogatóporért, öblítőért az új masinába. Meg is érkezett a szállítmány és a gazdaasszony boldogan pakolta be a koszos edényeket a gépbe és töltötte meg mosogatóporral. Jó másfél óra múlva le is járt a program és izgatottan nyitotta ki, hogy gyönyörködhessen a tiszta edényekben.

Veszi elő a tányért... koszos. Veszi elő a poharat... koszos. Veszi elő a kanalat... mosópor maradványok vannak rajta.

Volt ám nagy jajveszékelés! Hívta az urát, panaszkodott:"Ez is koszos, az is koszos!" Szaladt az ura, jajjgatott: "Biztos már régi, biztos lehasznált!"

De jajjgatott a kis mosogatógép is: "Méghogy én régi? Méghogy én lehasznált? Hiába szóltam, híába sírtam, csak beleöntötte a sót a mosogatópor helyére!"

Telt múlt az idő, eljött a következő mosogatás ideje. A gazdaasszony rutinosan elővette a mosogatóport, betöltötte a megfelelő nyílásba, ám ekkor megakadt a szeme egy feliraton a dobozon: SALT. "SÓ?!?"- csodálkozott magában. "Hát az meg, hogy..?" Ekkor leesett neki a tantusz... Hívta az urát, mesélte röhögve. Odament az ura, röhögve hallgatta. Gyermekük csak igen apró volta miatt nem röhögött velük.

A családi legendáriumba azonban e tanulságos mese a mai napon feljegyeztetett, gyermekünk és mindeki más okulására.

Hozzátáplálás

Már akkor gyanakodnom kellett volna, amikor ez a kép készült...: ...de nem.

Rendületlenül hittem, hogy nekem menni fog, nem lesz gond, minimum 6 hónap, vagy még több....

...de nem.

Hát ha nem, hát nem. Kétségbe nem esünk, falnak nem megyünk, marad ami marad...

...a táp.

Szerencsére azért még jut is, marad is nem is kevés anyatej és én újabb tapasztalattal gazdagodtam...

...az uram is képes arra, amire én.... :-)

Az új autóm...

"Beléptünk a szalonba. Már nagyon izgatott voltam. A szüleim némi töprengés után, az eladóhoz fordultak segítségért. Nem voltak túl készségesek, biztos még ők sem tudják tökéletesen mozgatni a végtagjaikat, mint én, ezért esett annyira nehezükre odaballagni a kiállítási darbokhoz. Azt viszont nem értem, hogy ha én már néhány hetesen tudtam mosolyogni, akkor ők 30-40 évesen miért nem?!? Kicsi vagyok én még ehhez, nem tudhatok mindent... Sebaj, a tényen nem változtat: új autót kapok!!!

Anyuék készségesen követték a kevésbé készséges eladókat, akik tudták nagyon jól, nekem semmi sem drága és horribilis összegekért mutogatták a legújabb, legvagányabb modelleket. Szerencsére Anyu elég felkészült volt és már mondta is, hogy ő bizony látott egyet a neten, ami épp megfelelne... harmadennyiért. Nem sértődtem meg, igaz, ami igaz, tényleg drágák voltak (de azért azt a Maclaren márkát szivesen elfogadtam volna...). Az eladó arca, ha lehet, még komorabb lett, de előhozta a kívánt modellt. A szüleim körbetapogatták, lemeózták és arra jutottak, hogy olcsónak ugyan olcsó, de nem is jó. Maradt hát az édes középút. Már csak egy dolog volt hátra... Tudom női dolog, vessetek meg érte, ha akartok...: milyen lesz a színe? Anyut odahívták a pulthoz és ő végül egy nagyon menő narancssárga mellett döntött. Jeeee, ezzel aztán vagizhatok majd az utcán! 8 kerék meghajtású, napfénytetős, dönthető üléses, extrakönnyű, igazi csúcsmodell! Lábtartóval, biztonsági övvel... mi kellhet még?

Már csak egy hetet kellett rá várni és meg is érkezett. Anyu ment el érte, itthon összeszerelték és bár én még nem ülthettem bele, azért fél szemmel, titokban lecsekkoltam és már el is képzeltem magam, ahogy félig kilógva a kocsiból, 3 centiről, elmélyülten vizslatom majd az aszfaltot..."

Expedíció

Hideg van... hó és jég borít mindent... ketten vagyunk az elemek ellen...nem adjuk fel. Bár az utak járhatatlanok, a sózás semmit sem ér, minden lépés egy újabb kihívás, mi azért csak megyünk. Lábunk meg-megcsusszan a jégen, a kerekek kipörögnek, a rugók már rég feladták a küzdelmet (ja, nem is voltak soha), mi mégsem adjuk fel. Arckrémet, ollót, kaját kell szerezni bárhonnan, bármi áron. Az átlagsebességünk még a legbékésebben andalgó kismamát is alulmúlja (most lehet, hogy nem török "leggyorsabb babakocsi toló" babérokra) és még az is lehet, hogy útban vagyunk itt-ott, de nem érdekel, megyünk rendületlenül. Újabb akadályhoz érünk, a 40 centis járdán 2 böszme "kisautó" parkol (szegények, hát hogy vethetném a szemükre, nekik is kell valahol lenni...), így marad a lépcső. Sebaj... Nekimegyünk és közben rimánkodunk, hogy a jég borította fokok ne most akarjanak kiszúrni velünk, hogy kocsistúl, mindenestül, némi lábtöréssel fűszerezve a sürgösségin kössünk ki. Megoldjuk, túléljük, egyben vagyunk. Irány a bolt, kiolvadunk, locsogunk, tűrjük a bolti eladók szúros tekintetét (már megint takaríthatnak fel...). Befordulunk egy soron, tanácstalan apuka, a telefont szorosan a füléhez tapasztva próbál elboldogulni a pelenkák sűrűjében. Nagyon el van merülve, esélytelen az átjutás. Majd a következő soron... ez az, itt csak egy valaki ténfereg, simán kikerüljük. Hopsz, egy újabb, előre nem látott akadály, egy tartóoszlop a sor kellős közepén. Naná, hogy nem férünk el mellette, tolatás, vissza apukához. Bocsanátozás, átvergődés, arckrém, olló beszerzés, már mehetünk is, hisz ha az ember expedícióra indul, a hazaúttal is számolnia kell. Újabb lépcső, újabb buckák, hó, jég, csúszás. Innen már gyerekjáték a dolog. Még egy nagyáruház némi szénhidrátért, ez már semmiség, széles sorok, sok ember, könnyű elvegyülni. Hazafelé még levezetésképpen némi kamikaze akció (a hó miatt járhatatlan járdák helyett az úttesten való közlekedés), majd még néhány hóbucka és már otthon is vagyunk. Itt már igazán nem oszt nem szoroz a fél órás babakocsi suvickolás és máris nyugodt szivvel, 2 kilóval könnyebben, de egy újabb meghódított hegycsúcs örömével a szívünkben dőlhetünk hátra a kanapén...

Hasonulás

Van az úgy, hogy az ember azt hiszi, ő az egyetlen, aztán mégsem...

Amikor Bea először találkozott egy nálánál 3 héttel idősebb kisbabával, még nem sok figyelmet szentelt neki. Nem róhatjuk fel ezt neki hibának, pici volt még, gyarló, esetlen és többre értékelte az alvást és az evést, mint egy gáláns lovag udvarlását.

A minap azonban meglátogattunk egy kedves ismerőst és az ő 4 héttel fiatalabb kislányát. Lehet hogy csak a hónapok múlása tette, lehet, hogy csak a női mivoltukból fakadóan vágytak egy kis lányos csevejre, mindenesetre rövidesen egymásra találtak. Először végigmérték egymást tetőtöl talpig. Méricskéltek, latolgattak, felmértek. A kölcsönös összhang azonban hamarosan megszületett...

Minden valamire való anyuka tudja, hogy csemetéje pontosan abban a másodpercben lesz éhes, vágyik egy kis szeretetre, kéri a peluscserét, amint anyukája jól megérdemelt szünetét tartva belemeríti kanalát a gőzölgő levesbe. Hatodik érzék, vagy az összeesküvéselmélet kedvelőinek: előre eltervezett államcsíny... mindegy is... A lényeg, hogy ezúttal se volt másképp.... Épp nekiláttunk volna elfogyasztani a napi betevőt, amikor felsírt az egyik baba. Rövid ideig ment a nyüszi, sírás-rívás, küzdés, majd elhallgatott. Ekkor lépett színre a másik törpe. Sírás-rívás-nyüszi, majd csönd. Olvasóim kitalálhatták már mi következett ekkor... Igen, ismét a másik szólója volt soron... Ha most messzemenő következtetéseket szeretnék levonni (és miért ne), azt mondanám: megbeszélték egymás között, hogy ha már úgyis ketten vannak, minek törjék magukat közös óbégatással, maradnak inkább a munkamegosztásnál, a hatás ugyanaz....

Ezúttal azonban emberére akadt a két hamis, ugyanis mi sem voltunk egyedül. Anyuka az anyuka mellett, vállt-vállhoz vetve, kicsit talán gyorsabban, de csöndes egyetértésben fogyasztotta el az ebédjét...

Hiszti

A kislányok szeretik utánozni az anyukájukat....

...ezért a kislányok kis babakonyhában főzik a vasárnapi ebédet Apunak...

...ezért a kislányok Anyu tűsarkújában botladoznak végig a lakáson...

...ezért a kislányok kislány sminkkel széppé pingálják magukat...

...ezért a kislányok szerelemet vallanak egy kisfiúnak a bokor mögött...

...ezért a kislányok szeretnek babázni...

...ha igazi baba van, az még jobb...

De mi van akkor, ha az, a műbabával ellentében elkezd sírni?

Talpraesett és nagydumájú unokahúgom egy huszárvágással megoldotta a dolgot. Amikor Beát fogta a kezében és ő rázendített, határozottan közölte velem: "Vidd innen, nem bírom ezt a hisztit!".

Eszközhasználat

...és már itt is van a nagy vadász. Csíkos szerkójában remekül simul környezetébe. A díszpárna mögött rejtőzve, lesben állva várja, hogy a gyanútlan áldozatra vethesse magát. Nem sieti el a dologot, először finoman felméri a terepet és saját képességeit. Mindent gondosan eltervez. Majd egy hirtelen mozdulattal megragadja a párna csücskét. Innen már nincs megállás, pörögnek az események. Egy újabb rántás, majd még egy. Nem adja fel, keményen küzd minden egyes miliméterért, a szemét közben folyamatosan az áldozaton tartja, hogy annak minden rezdülésére azonnal reagálhasson. Most jobb kezével az áldozat felé kap, de nem éri el. Újra próbálkozik, de ismét elvéti. Szerencséje van, a nyúl még mindig nem mozdul. Ekkor újabb cselhez folyamodik. Még ránt egy utolsót a párnán, hogy a lehető legközelebb kerüljön a célszemélyhez, majd bal keze gyors mozdulatával megragadja a rémült állat lábát és többé nem is ereszti. Ekkor kaján vigyor tűnik fel az arcán, tudja, érzi, hogy valami végérvényesen megváltozott. Ő mostantól eszközhasználó lett....

Heuréka! Megtaláltam!

Na várjunk csak... Ez meg mi?
Ez... ez... ez eddig is itt volt?!?
Nem hiszem... vagy mégis?
Rémlik, mintha Anya meg szokta volna puszilgatni néha, de akkor valahogy nem így nézett ki...
Most olyan szőrős és rózsaszín.... mindenesetre vicces....
Na, akkor most megpróbálom megfogni...
Jajj... jajj... jajj... ez nehezebb, mint gondoltam, még a nyálam is folyik, annyira erölködök.... Törlést kérek! Ehh, köszi!
Akkor majd most... a térdem már megvan...
Nézd már, most meg elkezdett mozogni a vége. Hehe, ja, ezt én mozgatom! Ez egyre jobb! :-D
Na, akkor most egy kicsi nyújtózkodás, egy vetődés, éééés... megvan! Ez az, igen-igen-igen! Nagyon ott vagyok! Azt hiszem ezt máskor is kipróbáljuk, ugye, Apa?

Green

Jelentem kizöldültünk! Jó-jó, éjjelente még kicsit sárgák, pirosak, lilák, kékek (tényleg, milyen színű is, aki nem zöld?) vagyunk, de azért a nap jelentős részét textilpelusba bújtatott popsiban töltjük. Azt hiszem épp itt az ideje felhagynom a királyi többessel, mielőtt az olvasóban az a tévképzet alakulna ki, hogy reggelente csinos kis csomagot képzek hátsómra és a nap további részében a mellékhelyiségnek még a gondolatát is kerülöm.

Szó mi szó, a textilpelus remek kis találmány. Még a mosási költségekkel együtt is jelentős összegek maradnak a pénztárcájában a mindenre elszánt anyukáknak. Igyekeztem hát még többet spórolni... A designerek által tervezett használt-pelenka tároló vödrök talmi csilogása nem vitt tévútra, inkább a szomszédban található piacot vettem célba megfelelő alkalmatosság után kutatva. Hála a savanyúkáposzta-szezonnak, hamarosan meg is találtam az igazit, egy magát savanyítóvödörnek álcázó produktumban. "Ez az! - gondoltam magamban - ha nem is káposztát, de valamit biztosan savanyítani fogok benne."

Ezután már csak azt kellett megvárni, hogy pehelysúllyal született utódom elérje a textilpelushoz szükséges súly-minimumot. Néhány nappal ezelőtt meg is történt a nagy áttörés. A reggeli peluscserénél már ezt húztam Bea popsijára és megbeszéltük, hogy mi mostantól környezetvédelmi aktivisták vagyunk. Bár néhány hónaposan még vajmi kevés fogalma lehet a szó jelentéséről, azért boldog vigyorral az arcán vette tudomásul a tényt, hisz nem lehet elég korán kezdeni...

Repertoár

Bonyolódik a helyzet. Már nem elég a körbe-körbe mászkálás... Ezért egy-egy éhes-vagyok-ezért-ordítok-de-lusta-vagyok-enni akcó fennforgása esetén, a "Száraz tónak nedves partján, döglött béka kuruttyol..." kezdetű ének és a "Beácska teázik, azután meg táncizik" nagy sikerű Jóbarátok betétdal éneklésével is bővítettük a repertoárt.

Ilyenkor magam elé képzelem, hogy egy évtizedes múlttal bíró szoptatási tanácsadó milyen arccal fogadná a látványt, ahogy sutba dobva az összes jótanácsot, körbe-körbe mászkálva a szobában, a fenti slágereket fennhangon kántálva etetem a gyerekem.

Az ember... 1.

Az ember alapvetően versengő típus. Már évezredekről ezelőttről is ismerünk olyan játékokat, amely azt hivatott kideríteni ki az erősebb, gyorsabb, okosabb. Sok minden változott azóta, kevesebb lett rajtunk a szőr, magasabbak vagyunk, designe-os lakásokba húzodunk vissza a legkülönfélébb elektoromos kütyük közé, de egyvalami nem változott: újra és újra meg akarjuk mérettetni magunkat. Most mindenki azt gondol, amit akar, póker partik, sport események, tánc, de azért vannak ennél sokkal prózaibb helyzetek is...

Én alapvetően elég dinamikusan közlekedek, köszönhetően a 185 centi magas apámnak, aki úgy gondolta, hogy egy 3 éves gyerek is simán lépést tud tartani az ő 1,5 méteres lépéstávolságával. Nem voltam egy elveszett ember már akkor sem, így végülis sikerült. Viszont ebből kifolyólag belőlem már elég korán kiveszett a lassú andalgás képessége. Ezen tulajdonságomban a babakocsi sem korlátoz, így egy átlagosan sétálgató kismamára min. 45 mp-et verek rá 100-on. Lényeg a lényeg, így általában nem tartom fenn a körülöttem rendkivül sietősen közlekedő babakocsi-mentes embertársaimat.

Na de... ez a dolog nincs rám írva és álló helyzetből startolva mondjuk egy zebránál, egy kivülállónak igencsak nehéz megítélni vajon hány km/órával fogok haladni. Ők persze szintén nem tudják, de én már előre röhögök a sok helyezkedőn, akik megpróbálnak a lehető legelőnyösöebb pozícióból indulni, hogy egy jól irányzott keresztbevágással még előttem haladjanak át az említett közlekedési objektumon. Ezen cél elérése érdekében bármit képesek megtenni, félig úttestre lógó lábbal, vagy épp egy másik igencsak sietős embertárs mellé szorosan bepréselődve igyekeznek legyőzni engem, a lassú kismamát. Én nem akarom elvenni az örömüket, hagyom, hadd szenvedjenek. Ők az győzelem élményétől megittasulva kicsit lazábbra veszik a figurát, így aztán néhány másodperccel később magamban vigyorogva haladok el mellettük.

Mennyi az annyi?

Minden relatív... ezt elég korán megtapasztaljuk. Amikor hevesen érvelünk valami mellett vagy ellen, gyakran jutunk erre a következtetésre. Ám vannak olyan helyzetek, amikor az ember joggal várja el, hogy ami van, az annyi legyen amennyi, bárhonnan nézzük. Se több, se kevesebb.

A fehérvári kórházban előszeretettel stresszelik az amúgy is idegbajos friss anyukákat azzal, hogy megkérik, vigyék be etetés előtt és után a babát, hogy lássák eleget eszik-e. A következő szöveges feladat méltán lehetne az idei nehéznek mondott középiskolai matek felvételi egyik példája. Ha jár erre egy matematikus-fizikus professzor, aki nem mellesleg a misztikus tudományokban is otthon van, nyugodtan besegíthet.
1. Adott egy baba. Vigyük ki ezt a babát a nővérkeszobába és mérjük meg. Ekkor a következő eredményt kapjuk: 2820 g. Ezután térjünk vissza a szobába és nyugodtan konstatáljuk, hogy a baba evés nélkül elaludt.
2. Ébredés után, pelenkacsere nélkül vigyük ki ismét, mérjük meg. Az eredmény a következő: 2830 g. (segítség: Merüljön fel bennünk a gyanú, hogy a gyermek esetleg levegővel táplálkozik!)
3. Térjünk vissza a szobába, etessük meg, majd ismét vigyük ki mérlegelésre. Eredmény: 2820 g. (segítség: Gondolkodjunk el rajta, hogy a gyermek esetleg több kalóriát éget el evés közben, mint amennyit bevisz!)
4. Hitetlenkedve szemléljük az eredményt, majd néhány másodperc eltetlével mérjük meg ismét a babát. Ekkor a következő eredményt kapjuk: 2830 g. (segítség: Ismét gondolkodjunk el rajta, hogy a gyermek esetleg néhány levegővétel segítségével 10 g táplálékhoz jutott!)
5. Ellenőrzés képpen végezzük el a kísérletet harmadszor is, ami a következő eredményre vezet: 2840 g.

Kérdés: Mennyit evett a gyermek?

A csalás elkerülése végett a következő sorokat csak akkor olvassuk el, ha már megoldottuk a feladatot, vagy végképp feladtuk.

Válasz: A rendkívül okos és fifikás csecsemősnővér szerint 10 g-ot, ami kevés.

Így a kísérlet eredménye: a gyermekbe erőszakkal beletáplált cukros víz, majd a szobába visszatérve 5 perc öklendezés, hogy az amúgy is levegő evő baba a felesleges "tápláléktól" megszabaduljon.

Tündérmese

Nálunk alapból egy Tündérke lakott. Én... Történt egy szép napon, hogy úgy döntöttünk, egy tündérke nem tündérke, itt az ideje gyarapítani a tündérke gyűjteményt. Bár akkor még nem tudhattuk, hogy Tünde, vagy Tündérke lesz-e a következő, vállalva ezt a minimális kockázatot, mégis belevágtunk. Röpke 9 hónap múlva meg is érkezett Tündréke 2... Telt múlt az idő, Tündérke nőtt növekedett, mígnem elkezdte tökre viccesnek találni, ahogy mindenféle idétlen plüss játékkal, eltorzított hangon szórakoztatom őt. Eljött a pillanat, nosza rajta, elkel ide egy újabb Tündérke! Így hát ezúttal férfi-ember közreműkődése nélkül, pusztán az agyamban lejátszodó képek, némi nemű maradék anyag, drót, turkálóban szerzett póthaj és két hatalmas kék gomb segítségével munkához láttam, hogy megszülessen Tündérke 3. Bár kicsit idétlen a kinézete, mégis fergeteges sikert aratott. Így aztán, immáron 3 Tündérkével újra és újra megrendezzük a Tündér-találkozót és izgatottan várjuk a következő Tündérke érkezését, vagy Tündéét?

Ui: Nem, nem vagyok terhes, mielőtt mindenkinek elkezdenétek terjeszteni...

Ki az erősebb?

Meglehetősen nehéz feladatot ró az ember lányára, hogy három hónapos utódját rábírja olyan dolgokra, amikről bár tudja, hogy neki jó, a kis emberpalánta erről nincs maximálisan meggyőződve. No, nem kell rögtön szabadjára engedni gondolatainkat és magasröptű, már-már emberfeletti cselekvésekre gondolni, maradjunk meg a valóság talaján és kezdjük ezzel: evés.

Mindenki elég hamar szembesül azzal a ténnyel, hogy az életben maradás elengedhetlen feltétele szervezetünk megfelelő mennyiségű táplálékkal való ellátása. Ez bizony megkerülhetetlen, ha úgy vesszük probléma, amivel még a fényevőknek is nap mint nap szembe kell nézniük, nemhogy egy olyan apróságnak, mint a lányom.

Szerencsére már rég nem abban az érában élünk, amikor az embernek egy kiadós lakomáért mamutra kellett vadásznia, vagy napokat kellet eltölteni bogyókat gyűjtögetve és reménykedve, hogy nem ő lesz a következő teszt alany, aki áldozatul esik egy mérges gyümölcsnek. Ám a babák dolga már akkor is egyszerű volt, hisz a szoptatás ősi táplálási mód az emberiség történetében. Aham...

...na de mi van akkor, ha kis utódunk még azt az egyszerű ténykedést, hogy mozgatnia kell a száját is fárasztónak, mi több, felesleges, időpazarló tevékenységnek tartja? Ilyenkor marad az ősi anyai ösztön, leleményesség és fifika és a szobában körbe-körbe járva -hogy ugye megfelelő mennyiségű élménnyel lekösse információ-szivattyú gyermeke agyát-, fenekét ütemesen ringatva, a legváratlanabb időpontban nyomja a szájába, amit kell, mire ő némi kis tiltakozás után mégiscsak hajlandó életben tartani magát. Ha az ember ilyenkor még kicsit türelmes, akkor néhány perc mászkálás után le is ülhet, hogy ezután a hagyományos mederben folytatódjék tovább az ominózus esemény.

Nos, nem kell messzire mennünk és ismét túl-agyalnunk a dolgot, hogy rájöjjünk, mi is az, ami szintén elengedhetetlen az életben és épelméjűségben maradáshoz. Elég csak az ősi kínzási módszerre gondolni, mikor is napokig nem hagyták aludni a pácienst, aki végül a végkimerüléstől hotlan rogyott össze. Na, azért ne durvuljunk ennyire, előbb utóbb sikerül rávenni a kis embert, hogy bizony-bizony aludni akkor is jó, ha egyébként tökre érdekes minden. Mivel ő még nem fogja fel, hogy ja, álmos vagyok, akkor aludjunk, így hát nekünk kell a megfelelő mederbe terelni ténykedését. Ha hagyja... a besötétített szoba, puha takaró és a pótszer (alias cumi) általában hatásosnak bizonyul, de van, hogy semmi sem segít, ilyenkor az ember nem tehet mást, mint sztoikus nyugalommal szemléli, ahogy gyermeke fél órán keresztül, tüdő-hasogatón ordít, míg végül az anyja ujját szorongatva, álomba "szenderül".

Hát hol marad itt a madárcsicsergéses, édi-bédi, rózsaszín ködben úszó boldog harmónia? Sehol... na de ne mondja senki, hogy nem kap röhögő görcsöt, amikor a tündi-bündin mosolygó két hetes lánya, a fürdés előtt, egy laza mozdulattal végigszarja az apját.

Mission impossible...

Még szülés előtt pár nappal elmerészkedtem bevásárolni, de hamar rá kellett jönnöm, hogy az én utolsó napos terhes suta mozgásommal a zsemléért harcoló nénik és a felvágottért verekedő bácsik között vajmi kevés esélyem van. Ugyanis ők amint megérzik az emberen a félelem, vagy a gyengeség legkisebb jelét, már le is csapnak, lehetetlenné téve, vagy legalábbis erősen megnehezítve, hogy az ember hazavigyen egy kiló kenyeret, vagy 10 deka felvágottat a családjának...

Egyik tavalyi buszos történetem is hozzájuk kapcsolódik. Szemmel láthatóan terhesen vártam a helyijáratos buszt. Meg is érkezett az ominózus járat, véletlenül épp az orrom előtt nyílódó ajtóval. Ám amíg én kettőt léptem, gurulós szatyraikat fegyverként tartva maguk elé, fürgén előttem termett 2-3 Auchanba igyekvő néni/bácsi és amíg én felocsúdtam meglepetésemből, ők diadalittas arccal elfoglalták a maradék ülőhelyeket...

Szóval én ammondó vagyok, ha buszról, piacról, vagy bevásárlásról van szó, inkább egy csapat fekete ruhás emós fiatal, mint néhány mindenre elszánt nyugdíjas...